A csomagolt élelmiszerek mellett rendőr-, tűzoltó-, börtönőr-, vámos-, polgárőr-, nemzetőr-egyenruhákat, bilincstartót és egyéb kiegészítőket is árusítanak egy kínai írásjelekkel jelzett zalaegerszegi üzletben - írja keddi számában a Zalai Hírlap.
Az egyenruhák, kiegészítők árusítását egyetlen jogszabály sem tiltja, de viselésük a civilek részéről már visszaélést jelent. Az üzletben az árusítás során ezért óvatosan járnak el; "igazoltatják" a vásárlókat, nevüket, szolgálati igazolványszámukat és a megvásárolt terméket pedig gondosan füzetbe jegyzik - nyilatkozta a lapnak Horváth Károly, az üzlet egyik tulajdonosa.
Ha valaki nem hajlandó igazolni magát, akkor nem szolgálják ki. Az eljárás a boltos részéről nem jogsértő, ugyanis a régi kereskedelmi törvény erre vonatkozó előírása már megszűnt. A vevő legfeljebb etikai eljárást kezdeményezhet a kereskedelmi kamaránál - olvasható a napilapban.
Mester Sándor, a megyei rendőr-főkapitányság gazdasági osztályvezetője a lapnak elmondta: a rendőrök csak engedélyezett, rendszeresítési eljáráson átesett egyenruhát hordhatnak. A ruhautalványokat pedig csak az erre a célra kijelölt, egyetlen budapesti egyenruhaboltban válthatják be.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)