10 °C Budapest

Csillagszóró III: tíz játékból nyolc volt veszélyes

MTI
2009. december 15. 18:02 2 perc

Nyolc hatóság fogyasztóvédelmi akciójában a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azt tapasztalta, hogy az elmúlt két hét adatai alapján 45 százalékra csökkent a jogsértések aránya - mondta Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója a kormányszóvivői tájékoztatón, kedden.

A Csillagszóró III. fogyasztóvédelmi akció tapasztalatai alapján a főigazgató kiemelte: a "célzottan" bevizsgált tíz játékból még mindig nyolc volt veszélyes, a karácsonyi fényfüzérek esetében pedig a tavalyi 80 százalékos veszélyes termék arány 25 százalékra csökkent.

A kormányszóvivői tájékoztatón Wittich Tamás elmondta: a textiltermékek összetételének ellenőrzésekor kiderült, hogy a 100 százalék pamutnak hirdetett áruk egy részében más anyagot is találtak. A főigazgató hangsúlyozta: a vásárlás során figyelni kell arra, hogy a karácsonyi akciós termékeket valóban akciós áron adják-e a kereskedők.

A szezonális termékek (például a szaloncukor, a Mikulás-csoki, vagy a csoki gömbök) ellenőrzésével kapcsolatban Wittich Tamás megemlítette: a figurális áruk rendben voltak, viszont a kakaóporok esetében előfordult, hogy más volt az áru összetétele, mint amit a csomagolásokon feltüntettek.

Kedvező tapasztalatként említette Wittich Tamás, hogy a kitelepült karácsonyi vásárokon a kereskedők többsége betartja a szabályokat, viszont egy-két helyen még ügyeskednek, így például a tálcával együtt mérik meg a sültkolbászt.

Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szóvivője elmondta, hogy a józsefvárosi és más ismert piacokon még mindig jelentős számban vannak hamis áruk. Tapasztalták azt is, hogy ezek a piacok áruelosztóként is működnek, ezért előfordulhat, hogy a "normálisnak" tűnő boltokba is hamisítvány kerül.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A VPOP szóvivője kitért arra, hogy az évvége felé közeledve egyre inkább a petárdák és tűzijátékok ellenőrzésére koncentrálnak. Fontosnak nevezte a depók, útvonalak feltérképezését, és azt tanácsolta, hogy lehetőleg megbízható helyen vásároljanak majd ilyen termékeket a vásárlók.

A parfümök, kozmetikumok ellenőrzésére vonatkozó kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a fogyasztóvédelmi laboratóriumban rendszeresen vizsgálják a kozmetikumokat. A termékek egy részénél az összetevőkkel gond van, a vámosok pedig gyakran foglalnak le piacok környékén hamisított parfümöket.

Szollár Domokos kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a kormány az elmúlt egy évben több intézkedést is hozott a fogyasztóvédelem növelésére. Ezek között említette, hogy a kabinet egységesítette a korábbi évek szabályozását, köztük a fogyasztóvédelmi törvényt. A kormányszóvivő kiemelte: a kormány átültette a tisztességtelen kereskedelemre vonatkozó európai uniós irányelvet a hazai szabályozásba.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?