Adókerülés, csődbűntett: szomorú bizonyítványt kaptak az építőipari cégek

2009. november 23. 11:32 3 perc

Októberben ismét több mint 300 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás, és 258 végelszámolást jelentettek be a cégbíróságok. A növekedés üteme lassulni látszik, mert már a viszonyítási alapnak tekintett tavalyi időszak is a válság jegyében telt - adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. - A javuló cégalapítási kedv mögött nemigen állhat más, mint adóelkerülés vagy a csalárd csőd szándéka - véli a szakértő.

Tovább szenvednek a válság súlya alatt az építőipari cégek. Októberben ismét több mint 300-zal szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, miközben tavaly év elején havonta jellemzően 200-230 cég ment tönkre az ágazatban. Tavaly októberben az akkor begyűrűző válság hatására már 258 cég jutott erre a sorsra, így az idei és a tavalyi tizedik hónapot összevetve már "csak" 19 %-os növekedés adódik, ugyanakkor fennmaradt a válság kitörése óta jellemző magas havi érték.

"Arra számítunk, hogy a növekedés üteme tovább lassul a következő hónapokban, de magas szinten stabilizálódik a felszámolásra jutó cégek száma" - jelentette ki Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Az év első 10 hónapjában összesen 2785 cég felszámolását jelentették be a cégbíróságok, ez 23,5 %-kal több, mint a tavaly október végi 2256.

Feketelista.hu: top 50 legnagyobb céges adóhiány az elmúlt évben

Tovább tart ugyanakkor a rendkívül gyors ütemű növekedés a végelszámolásoknál. Tavaly októberben 118, az első 10 hónapban pedig 1037 cég bezárását kezdeményezték a tulajdonosok, idén viszont októberben 212, október 31-ig pedig 1633 társaság megszűnését jelentették be az ágazatban. A növekedés üteme meghaladja az 57 %-ot, de az Opten szerint ez még mindig jobb, mintha a tulajdonosok megvárnák, amíg cégük teljesen eladósodik.

"A végelszámolások 20 %-a így is felszámolásba fordul, de fontos hangsúlyozni, hogy a végelszámolás nem tekinthető fizetésképtelenségi eljárásnak, a tulajdonosok nagy része bölcs belátással időben dönt a cég megszüntetéséről, látva a szűkülő piacokat" - véli az Opten stratégiai igazgatója.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ebből a szempontból meglepő fejlemény, hogy októberben ismét sok 545 építőipari céget jegyeztek be a cégbíróságok, 30 %-kal többet, mint egy évvel korábban. Egész évben hónapról hónapra kevesebb céget jegyeztek be, mint egy évvel korábban, ezért váratlan a fordulat, és az Opten szerint minden szempontból rossz fejleménynek kell tekinteni, ha ez tendenciává válik.

"A jelenlegi megrendelésállomány mellett kizártnak tartom, hogy az adóelkerülésen vagy az előre eltervezett csalárd csődön kívül bármi is nagy számban késztethetne cégalapításra embereket az építőiparban - állít ki szomorú bizonyítványt az ágazatról az Opten stratégiai igazgatója. - Nagy kár, hogy a kormány is rásegít erre a cégalapítási korlátok csökkentésével és a tulajdonosok lakcímének titkosításával." Csorbai szerint inkább emelni kellene a belépési küszöböt, meg kellene teremteni a csalások számonkérésének lehetőségét és határozottan fel is kellene fellépni ahhoz, hogy ne romoljon tovább a fizetési morál.

Blog: Támad a penész az újépítésűben: durva képek - blog

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27