Az ország hat pontján szerveztek tüntetést a tejtermelők csütörtökön, hogy tiltakozzanak a kereskedelmi láncok alacsony felvásárlási árai ellen. A Spar bicskei, és a Tesco herceghalmi logisztikai központja elé több mint tíz tonna, tejjel kevert trágyát szórtak szét, a Kossuth térnél pedig levágott marhafejekkel gurigáznak. Gőgös Zoltán államtitkárnak már átnyújtották a petíciójukat is, amelyben a multik árrésének csökkentését követelik -írja az Index.
Bicskén a Spar logisztikai központja előtt 10-12 tonna, tejjel kevert marhatrágyát, Herceghalmon a Tesco logisztikai központja előtt ugyancsak közel 10 tonna trágyát szórtak ki tejtermelők az alacsony felvásárlási árak ellen tiltakozva. A tejtermelők szerint a multik 40-60 százalékos árréssel dolgoznak, miközben nekik 20 százalékos veszteséget jelent a termelés.
Hegedűs Imre, a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. vezetője, a Demonstrációs Bizottság vezetője az Indexnek azt mondta: a tiltakozás mögött több szakmai érdekképviselet, így a Magosz, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, a Tej Terméktanács és a Magyar Állatenyésztők Szövetsége is felsorakozott.
A tüntetők a mezőgazdasági minisztérium előtt levágott marhafejekkel demonstrálnak, Gőgős Zoltán államtitkár nem sokkal 11 óra után vette át petíciójukat. A termelők azt akarják elérni, hogy a tej felvásárlási ára emelkedjen, de úgy, hogy a fogyasztói árak ne változzanak, azaz a kereskedők engedjenek árrésükből.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








