Újra jóváhagyta a parlament a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékpálya-törvényt, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a honatyáknak. Az új szabályozó több, nem EU-konform részt kihagytak, de nem került be a jogszabályba a 3 %-os másodlagos visszatérítési maximum (a polcpénzlimit) sem. Rögzítették ugyanakkor, hogy a kereskedő egy közbeiktatott harmadik félen keresztül sem szedhet "polcpénzt" a beszállítójától - írja a Napi.
A jogszabály kétféleképp nevesíti is, mit nem szedhetnek a kereskedők a beszállítóktól, még szerződés szerint sem. Ide tartozik a polcpénz, valamint az üzletnyitással és működtetéssel kapcsolatos díjak. Ezen felül a törvény körülírja a másodlagos visszatérítések kiiktatását. Tilos olyan visszatérítést szedni, amely nem arányos az elvégzett szolgáltatással vagy nem létező szolgáltatást takar (összesen 16 pontba szedi a jogszabály, hogy mit tart tisztességtelen forgalmazói magatartásnak).
Több olyan pontja is van a jogszabálynak, amely bizalmi viszony kialakítását követeli meg a beszállító és a kereskedő között. Ha ez nem jön létre, a kereskedő nagy valószínűséggel lemond eddigi beszállítójáról és a készletet olyan beszállítótól pótolja, akivel ugyancsak nincs bizalmi viszonya, de az áru kialkudott értéke "magáért beszél".

Az elemzők szerint ezért a szabályozó a versenyt nem szünteti meg, csak új alapokra helyezi a kapcsolatokat. Kimondja például, hogy a beszállító érvényesen nem járulhat hozzá a vele szemben történő tisztességtelen forgalmazói magatartáshoz, vagyis ha jóhiszeműen ír alá olyan szerződést, amiről később kiderül, hogy tisztességtelen, akkor az a szerződés érvénytelen.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








