Milyen a "tipikus" magyar nő?

Pénzcentrum
2009. június 11. 10:47

Ismeri Ön a "tipikus" magyar nőt? Milyen értékeket tart a legfontosabbnak? Mivel tölti szabadidejét, milyen televíziós műsorokat kedvel? Mit jelent számára a bevásárlás? Mennyire ügyel alakjára és egészségére? Mindeközben pedig odafigyel arra is, hogy nőtársai, hogyan öltöznek, hogyan élnek, hogyan viselkednek, és próbál mindentől és mindenkitől különbözni, hiszen nem akar "tipikus" lenni. - Többek között ezekre a kérdésekre is választ adnak a GfK Hungária kutatásainak eredményei.

A magyar nők számára a család védelme, azaz szeretteik biztonsága jelenti az életüket vezérlő legfontosabb értéket, ugyanakkor a jókedvet, a tisztességet, a békét és belső harmóniát is sokkal fontosabbnak tartják, mint a régió más országaiban élő társaik. Az önbecsülés, azaz a saját értékekben való hit a fontossági sorrendben csupán a kilencedik helyre szorult. A tíz legfontosabb érték között szerepel továbbá az anyagi biztonság, a büntetés, a hitelesség, a barátság és az igazságosság is.

A GfK Hungária kutatásai szerint a magyar nők nem lázadnak a hagyományos társadalmi szerepek ellen - több mint háromnegyedük egyetért azzal az állítással, miszerint egy férfinak mindenkor gondoskodnia kell családja anyagi biztonságáról (ugyanezen az állásponton van egyébként tízből nyolc férfi is), és 71 százalékuk véli úgy, hogy elsősorban a nők feladata a háztartás és a család dolgairól gondoskodni.

Ezzel egyidejűleg a nők nagyobb arányban (64%) érzik úgy, hogy sok lemondással jár a család, a férfiak körében némiképp alacsonyabb, 59 százalékos ez az arány. A hölgyek 47 százalékára jellemző, hogy úgy érzi, fárasztja a mindennapi rutin, míg tíz férfiból négyre igaz ez az állítás. A magyar nők saját bevallásuk szerint többet vannak együtt gyermekeikkel és házastársukkal, valamint kevesebb időt töltenek munkával, mint a régió más országaiban élők.

Szórakozás helyett egy csendes este otthon
A GfK Hungária korábbi kutatásai feltárták, hogy a magyarok szívesen töltik szabadidejüket otthonukban. Különösen igaz ez a gyengébbik nemre, akiknek 68 százaléka ért egyet azzal, hogy jobb otthon eltölteni egy-egy csendes estét, mint elmenni valahová. A férfiak valamivel szívesebben mozdulnak ki, körükben a 60 százalékot sem éri el azoknak az aránya, akik egy csendes otthoni estét többre tartanának egy házon kívüli programnál.

A gondoskodáson kívül a legtöbb nőnek alig jut ideje az aktív kikapcsolódásra. Szabadidejében tízből kilenc nő legalább hetente egyszer élelmiszervásárlással tölti idejét. Természetben, parkban vagy szabadtéri helyeken tízből négy nő tölti idejét heti rendszerességgel és fittségének megőrzése érdekében testedzésre is csupán tízből hárman szánnak időt. Ha idejük jut rá, legtöbben zenét hallgatnak, újságot, magazint, illetve könyvet olvasnak. Múzeumba, illetve kiállításra tízből kettő sem jut el közülük hetente, de templomba, sportrendezvényekre, diszkóba és éjszakai klubokba, moziba is csak hasonlóan alacsony arányban járnak.

Ha televízió, akkor szórakoztató műsorok
A legkedveltebb televíziós műfajok tekintetében jelentős különbségek mutatkoznak a nemek között. Van néhány műfaj, amelyek kedveltsége jellemzően a nők körében magasabb: a sztárok és híres emberek életét bemutató műsorokat tíz hölgyből négy szívesen nézi, míg az uraknál csak 26 százalék ez az arány. A kulturális műsorokat a nők 43 százaléka, a férfiak 22 százaléka nézi szívesen. A divatról szóló műsorok, a sorozatok, valamint a sláger- és nótaműsorok is jóval kedveltebbek a nők körében.

Mérsékeltebb különbség mutatkozik a nemek között, de több nézőt még így is a nők köréből szegeznek a képernyő elé az úti beszámolók, riportok, a szórakoztató showműsorok valamint a nyereményjátékok, kvízműsorok. A hírek, az időjárásjelentés és a kabarék kedveltségében ellenben alig van különbség a nemek között.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A bevásárlás több mint egy napi rutin feladat
Magyarországon a bevásárlást továbbra is jellemzően a nők intézik: a napi fogyasztási cikkek értékben mért forgalmának mintegy felét azok a vásárlások teszik ki, amelyeket a háziasszony egyedül bonyolított. A nők számára a vásárlás többet jelent a szükséges termékek beszerzésénél. Csupán 16 százalékukra igaz, hogy "csak leemel valamit a polcról, és már megy is", 35 százalékuk szívesen tölti idejét vásárlással és kirakatok nézegetésével.

A GfK Hungária felmérései szerint a nőkre, közülük is főként a 40-49 éves korosztályba tartozókra jellemzőbb, hogy átnézik a kereskedelmi láncok akciós szórólapjait. A hölgyek ráadásul hajlamosabbak olyan terméket is megvásárolni, amelyet nem terveztek előre - igaz, az életkor növekedésével ez az arány csökken. Szintén a nők azok, akik hajlandók többet utazni azért, hogy az elvárásaiknak minél inkább megfelelő üzletekben vásároljanak. A hölgyek 70 százaléka állítja, hogy mindig megnézi, mit hol érdemes beszerezni, míg az urak körében csak 57 százalék ez az arány.

Fókuszban az egészség és a tökéletes alak
A nők körében a férfiaknál valamivel nagyobb arányban vannak jelen azok, akik - ha lehetőségük van rá - egészséges terméket vásárolnak. Természetesen ők jobban oda is figyelnek a táplálkozásra - meg az alakjukra. Azok körében, akik állításuk szerint gondosan megválasztják ételeiket, 70 százalékos arányt képviselnek a hölgyek. A legalább heti rendszerességgel bioélelmiszert vásárlók csoportjának 65 százaléka szintén a nők köréből kerül ki. A nők jobban kedvelik az egészséges táplálkozáshoz kapcsolható élelmiszereket: 66 százalékuk fogyaszt szívesen ízesített vagy gyümölcsjoghurtot (férfiak: 43 százalék), 64 százalékuk barna kenyeret (férfiak: 51 százalék), és 38 százalékuk müzlit, gabonapelyhet (férfiak: 21 százalék). Emellett a szárnyas húsok, a tej, a natúr joghurt, a zöldségek, gyümölcsök és saláták is kedveltebbek valamivel a hölgyek körében, mint az uraknál. Teázni is a gyengébb nem szeret jobban: a nők 85 százaléka fogyaszt szívesen teát, míg a férfiak körében csak 75 százalék ez az arány.

A magyar nők is szeretik a "szép dolgokat" - gyakrabban adnak tanácsot vásárláshoz, és nagyobb arányban gondolják, hogy a szép dolgok birtoklása megmutatja a világnak, vitték valamire. Ugyanakkor - eltérően a régióban élő társaiktól - nem feltétlenül vásárolnak presztízsmárkát.

Az élelmiszervásárlásról, tévénézésről jellemzően egyedül döntenek a nők, a nyaralás vagy az otthon korszerűsítése azonban már a felnőttek közös döntése. A magyar nők és családjuk 26 százaléka - saját bevallása szerint - soha nem megy étterembe és 15 százalékuk sohasem nyaral.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm