Jövőre megszűnik a vidéki vendéglátással foglalkozók adókedvezménye, ráadásul a kereslet is megcsappant a falusi turizmus iránt -írja a Népszabadság.
A szürkegazdaság megerősödéséhez és a vidéki szállások drágulásához vezethet a falusi turizmus adókedvezményének eltörlése - vélik a szegmenssel foglalkozó szakemberek. Jövőre megszűnik az ilyen tevékenységből származó jövedelem adómentes része, vagyis az első fillértől fizetni kell az adót.
Koziel Miklós, a Falusi Turizmus Centrum vezetője szerint hosszú távon nagy kárt okoz a módosítás. Nem is a befizetendő adó összege az elrettentő, hanem az azzal járó adminisztrációs költségek. Emiatt szerinte nem kevesen dönthetnek majd úgy, hogy inkább feketén szállásolják el a vendégeket.
A szakember arra számít, hogy a falusi turizmusból származó adóbevétel évente mintegy 500 millió forintot hoz a költségvetésnek. Koziel Miklós szerint a szállásadók beépítik az árakba az adót, így drágulnak majd a falusi magánszálláshelyek.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






