7 °C Budapest

Nem vicc: Budapest a válság nyertese!

2009. szeptember 10. 18:02

A legnagyobb svéd utazási iroda-hálózat, a TICKET, publikálta a nyári-őszi nagyvárosi úti célok eladási toplistáit, amely szerint az amerikai nagyvárosok visszaestek, a nyertesek pedig Barcelona, Budapest és Prága.

A két közép-európai főváros esetében a közlemény a közelség mellett a jó légi összeköttetéseket, a kulturális kínálatot és a versenyképes színvonalú és árú szolgáltatásokat emeli ki mint fő vonzerőt. Az értékesítési toplistán Budapest a 9. helyre jött fel, megelőzve a 10. helyezett Prágát. A lista már szeptember 10-én valamennyi szakmai hírlevében és a napilapok utazási rovataiban is olvasható volt.

Budapest a Norwegian fapados légitársaság augusztus-szeptemberi jubileumi kampányának eddigi eredményéről közölt toplistáján is jól teljesített. Az eladási top-listát spanyol úti célok vezetik (Barcelona, Malaga, Tenerife), amelyeket Split és Budapest követ. Budapest először került a legjobb hat közé a Norwegian 37 desztinációja között. A kedvező eredményhez hozzájárult, hogy a Magyar Turizmus Zrt. skandináv képviselete a június-szeptemberi időszakban a légitársasággal közös promóciós kampányt folytat a Norwegian légitársasággal.

A kampány keretében a légitársaság több mint fél millió utasa találkozhatott a Norwegian fedélzeti magazinjában a hazánkba invitáló szerkesztőségi cikkel és a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft., a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Szállodaszövetség, a Malév Zrt., a Budapest Airport Zrt. és a budapesti szolgáltatók együttműködésében megvalósuló BudapestAdventure kampány hirdetéseivel. A KSH legfrissebb adatai szerint a válság ellenére júliusban több mint 4%-kal növekedett a svéd szállodai vendégéjszakák száma Magyarországon az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem