A Globus Csoport úgy döntött, hogy a húsalapú konzervtermékei vonatkozásában egy pályázat során átadja a Globus márkanevet a hozzájuk tartozó receptúrákkal együtt. A pályázat nyertese a cseh Hamé, mely július közepétől jogosult a Globus márkájú húsalapú konzervtermékek gyártására és forgalmazására.
A Globus a korábbi összforgalmának 20 százalékát kitevő húsalapú konzervtermékek gyártásának befejezése után döntött úgy, hogy hét céget, köztük a legnagyobb magyar gyártókat hívja meg arra a pályázatra, melyen az ezen termékeire vonatkozó márkajogokat értékesíti. A pályázat során a minden szempontból legkedvezőbb ajánlatot a cseh Hamé a.s. tette.
Így a döntés következtében az elmúlt évtizedekben rendkívül népszerűvé vált receptúrájú Globus márkanevű húsalapú konzervtermékek (készételek, löncs- és vagdalthúsok, szendvicskrémek és pástétomok) továbbra is elérhetőek lesznek a vásárlók számára.
Az intézkedések nem érintik a Globus márkanév alatt forgalmazott különböző ételízesítőket és szószokat, mely termékcsoportokban a márkanév tulajdonosa az Unilever.
A Globus Csoport a jövőben a termékpalettáján a két legnagyobb súlyú termékcsoportjára, a mélyfagyasztott és zöldségkonzerv termékeire kíván fókuszálni, mely területeken a Globus jelentős beruházásokat és fejlesztéseket hajtott végre korábban. A cég szándéka, hogy ezen két termékcsoport esetében megőrizze és növelje a cég belföldi és export pozícióit a jövőben is.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







