Egy svéd békekutató intézményt, a Sipri felmérése szerint tavaly, a válság ellenére mintegy 4 százalékkal bővült a globális hadiipar, összesen mintegy 1 464 milliárd dollárt költöttek az egyes országok hadászati célokra. Ez az összeg közel másfélszerese az 1999-ben mértnek.
A civil légitársaságokkal szemben a hadászati légi ipart elkerülte a válság, de a Sipri kutatói szerint ők is, és a fegyvergyártók is hamarosan árbevétel csökkenéssel kell, hogy szembenézzenek.
A békefenntartó intézkedésekre költött összegek tavaly 11 százalékkal nőttek, amely bővülésből természetesen a hadászati cégek is profitáltak. A legnagyobb békefenntartó projektek Darfurban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajlottak. Ezen a téren rekord is született: 2008-ban vett részt ugyanis a legtöbb ember ilyen intézkedésben, összesen mintegy 187 586 fő.
2007-ben a 100 legnagyobb hadászati eszközöket, repülőket és fegyvereket gyártó cég 347 milliárd dollárnyi árbevételre tett szert. A cégek szinte mindegyike amerikai, vagy európai volt: a teljes forgalom 61 százalékát 44 amerikai cég bonyolította le, 31 százalékért pedig 32 európai cég volt felelős. A maradék néhány cég orosz, japán, izraeli, illetve indiai tulajdonban van.

A Sipri adatai szerint 2002 óta a top 100 fegyvergyártó cég forgalma mintegy 37 százalékkal emelkedett. A legnagyobb ezek közül az amerikai Boeing, amely 2007-ben 30,5 milliárd dollárnyi forgalmat bonyolított a hadiiparban. A brit BAE Systems a második helyen végzett, 29,9 milliárd dolláros forgalmával.
Ami az egyes országok hadiiparra fordított kiadásait illeti, itt is az USA vezeti a rangsort, a 58 százalékot kihasítva a globális tortából, de Kína és Oroszország az elmúlt években jelentősen csökkentette lemaradását ezen a téren.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezzel szemben a Közel-Keleten némileg csökkentek a kiadások 2008-ban, amit a Sipri átmeneti jelenségnek titulál, hiszen számos ország ebben a régióban most tervez nagyobb beruházásokat. Ráadásul ott van kivételnek Irak, ahol tavaly 133 százalékkal többet költöttek hadászatra, mint 2007-ben.
A békekutató intézmény szakértői szerint azonban a hadikiadások növelése számos országban súlyos problémákhoz vezethet, még a gazdagabb országok esetében is. Az USA-ban például Bush 8 éves elnöksége alatt a második világháború óta nem látott szintre emelkedtek a védelmi iparra fordított összegek, ami erősen megcsapta az állami költségvetést.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







