Hatalmas mennyiséget, a gázolaj közel felét ellopják a mozdonyokból a magyar vasútnál, ami évente durván ötmilliárd forintos kárt jelent - állítják megbízható forrásokra hivatkozva szakértők.
Ha fény derülne a lopásra, közel egymilliárd forint áfát kellene utólag befizetni a MÁV-nak vagy egyik leányvállalatának. Az illetékes vasúti cég szerint sikerült visszaszorítani a lopásokat.
Több mint 12 milliárd forintot fordított 2006-ban a MÁV a dízelmozdonyok üzemanyagának megvásárlására, ám félő, hogy ennek a mennyiségnek csak nagyjából a fele hasznosul arra a célra, amire szánták - mondta el a Magyar Nemzetnek egy szakértő.
Éppen a lopások visszaszorítására dolgozták ki a GPS-es helymeghatározóval kombinált fedélzeti számítógéprendszer alkalmazását. A berendezés rögzíti, illetve egy központba továbbítja a mozdony aktuális helyzetét, sebességét, energiafogyasztását, de még a főtengely fordulatszámát vagy a kerekek méretének változását is. Csak egyetlen paramétert nem képes pontosan figyelemmel kísérni a rendszer, és ez a gázolajtankban lévő üzemanyag mennyisége.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







