Magyar franchise: már 600 vállalkozó nyitna szociális boltot!

2009. március 27. 09:00 2 perc

Jelentős érdeklődés mellett tegnap megnyílt Miskolcon az első szociális bolt. A Magosz által megszervezett hálózathoz már 600 vállalkozó jelezte, hogy szívesen csatlakozna a programhoz. A csak magyar árukat forgalmazó üzletek kínálata jóval olcsóbb, mint például a hipermarketeké.

Kígyózó sor állt a tegnap megnyitott Csaba vezér úti szociális kisbolt előtt. A vásárlók fontosnak tartják az olcsó árakat, de még fontosabb, hogy jó minőségű hazai élelmiszerek kerülnek a kosárba.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke kiemelte:"Mindazoknak ajánlom ezt a boltot, akik nem akarnak a természettől távol, szállítókonténerekben érlelt zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztani. Azon túl, hogy piacot nyerhetnek a magyar gazdák, és a vásárlók is rendkívül kedvező áron hozzájuthatnak a jó minőségű hazai termékekhez, látnunk kell a bolthálózat munkahelyteremtő, de legalábbis -megtartó szerepét is."

Jól példázza mindezt a kisbolt tulajdonosa, aki a termékek bemutatásakor elmondta, hogy terveik szerint a jövő héten már tejet is árusítanak. Megkeresett egy olyan tehenészt, akit teljesen ellehetetlenített a tejpiac reformjának nevezett kormányzati döntés, s már a megszűnés fenyegette.

Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója kiemelte:"Nem tudtuk a tehetetlenséget tovább nézni, hogy más országokkal ellentétben nálunk 2 éve képtelen dönteni a regnáló kormány abban az ügyben, hogy a hipermarketeknek hány %-ban kell magyar terméket forgalmazniuk. Kétségbeejtő a magyar agrárstratégia hiánya!"

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A miskolci üzlet a hejőcsabai városrészben, egy hipermarket és egy raktáráruház szomszédságában található, s mindenekelőtt zöldség, gyümölcs, liszt, olaj kapható a boltban. A szociális boltban kizárólag magyar termékek találhatók, az áru közvetlenül a termelőtől érkezik, így azokat akár 50 %-kal olcsóbban tudják kínálni. A Magosz igazgatója elmondta, alig 2 hónap telt el az első gazdabolt megnyitása óta, s már mintegy 600 üzlettulajdonos jelezte csatlakozási szándékát.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?