Az Egyesült Államokban megint kitört a botrány a rosszul feldolgozott vagy nem elég tiszat élelmiszerek körül. Ezúttal egy szalmonellával fertőzött mogyoróvaj-szállítmánynak köszönhetően kitört járvány dobta a felszínre a problémákat, mely 700 embert betegített meg és kilencet közülük meg is ölt.
A szalmonella-járvány nyomán még maga Obama elnök is úgy érezte, eljött az ideje, hogy megreformálják az élelmiszer-biztonsági törvényeket. És bár a cél kristálytiszta, a megoldáshoz egy lépéssel sem kerültek közelebb a politikusok. Az ország 466 milliárd dolláros élelmiszer-üzletágának 80 százalékát felügyelő Food and Drug Administration nagyjából az ország 150 ezer élelmiszergyártó üzemének 5 százalékát képes ellenőrizni.
Az országban évente nagyjából 76 millió esetben okoznak betegséget különféle táplálékok, szerencsére ezeknek csak nagyon kis része származik csak járványokból. A legtöbb esetért a hanyag élelmiszerkezelés a felelős. Szerencsére az esetek nagy többsége egyszerűen kiküszöbölhető a tudatos viselkedéssel. A Forbes segített összeszedni, mire is kell odafigyelnünk!
Mogyoró
Amíg ki nem tört a szalmonella-járvány, kevesen gondolták volna, hogy a mogyoró ekkora felfordulást okozhat. A gondot egyébként itt sem a nyers mogoyró okozta, hanem az, hogy nem megfelelő körülmények között pirították. Márpedig mogyoró nagyon sok termékben előfordul, nem csak a Magyarországon kevéssé közkedvelt mogyoróvajban, de csokoládéktól a jégkrémig nagyon sok helyen. Érdemes utánajárni, hány terméken is olvasható, hogyí "nyomokban mogyorót tartalmazhat".

Zöldségek
A szenyezett zöldségek utóbbi években az Egyesült Államokban több járványt is előidéztek, a szórványos fertőzésekről nem is beszélve. Csak a nem megfelelően tisztított spenót 200 Escherichia coli baktériumfertőzésért volt felelős egyetlen év alatt. A zöldségek tiszta kézzel való megmosása alapvető, de a főzés is nagyban csökkenti a megbetegedés veszélyét.

Tojás
Nem is gondolnánk, hogy mennyi veszélyt rejtegethet egy nem teljesen átsütött-megfőzött tojás. A folyós sárgában található kórokozókkal általában könnyedén elbánik egy felnőtt szervezet, azonban egy három éves gyermek immunrendszere még nincs felkészülve egy ilyen támadásra. Akár főzzük, akár sütjük, a fertőzésveszély elkerülése érdekében érdemes mindig teljesen keményre készíteni a tojásokat.

Hús
Lehet, hogy furcsán hangzik, de érdemes ellenőrizni a hús hőmérsékletét sütés közben. A hús belsejének legalább 62 fokosnak kell lennie, hogy kihaljanak belőle a kórokozók, darált húsok esetében 71 fok az ideális. (Ez 145 és 160 Fahrenheit-foknak felel meg.) Figyeljünk arra is, hogy az olvasztásra szánt hús két óránál tovább ne maradjon kint szobahőmérsékleten. A véres steakek kedvelői pedig legyenek tisztában a kockázatával tettüknek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tengeri ételek
Veszélyes kategória, mivel a legtöbbünk számára csak hűtött-fagyasztott formában elérhető. Mindig érdemes rákérdezni, honnan, hogyan és mikor érkezett az áru. A halakat is legalább 62 fokos hőmérsékletig kell sütni, amíg a hús omlós és opálos nem lesz. Akik nyersen fogyasztanának a tenger gyümölcseiből válasszanak inkább fagyasztott terméket, mivel a fagyasztás megöli a kórokozókat.

Konzervek
A konzervgyártás hevítési technológiáinak köszönhetően meglehetősen alacsony a fertőzésveszély, azonban ha levegő éri a terméket, könnyen "megbuggyan". Sose vásároljunk sérült, meggyűrődött konzervet, még leárazva sem! A gyümölcs- és paradicsomkonzervek másfél, a hús- és egyéb zöldségkonzervek akár két évig is elállnak, amennyiben száraz, hűvös helyen tartjuk őket.

Éttermek
Nehéz kiszúrni, ha egy étteremben nem megfelelő a kiszolgálás, mivel az alapvető konyhai munkákra nem látni rá, az ÁNTSZ feketelistája pedig a 2007-ben frissült utoljára. Az árulkodó jelek azonban már a vendégtérben is felfedezhetőek, ha nem tiszták a sarkok, koszosak az evőeszközök, vagy fekete a felszolgálók körme, jobb, ha le sem ülünk.

-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







