28 °C Budapest

A Tesco lett hazánk legmegbízhatóbb áruházlánca!

2009. március 27. 13:30

A Reader s Digest Európai Megbízható márkák 2009 felmérésében a Tesco az első az áruházláncok között. 2001-ben jelent meg először a Reader s Digest Európai Megbízható márkák felmérése, melynek elsődleges célja az európai márkák fogyasztói bizalmának feltérképezése. Az idei tanulmány a 15 legmegbízhatóbb magyar márka közé sorolta a Tesco-t.

A gazdasági világválság hatásait számos tanulmány, kutatás igyekszik felmérni. Az Európai Megbízható márkák 2009 felmérés többek között a fogyasztói bizalom változását mérte a 2008. augusztus-októberi időszakban, de emellett vizsgálta azt is, hogy az emberek mennyire tartják megbízhatónak a különböző foglalkozások képviselőit, és mennyire bíznak például az internetben és az EU-ban.

A válaszokból kiderül, hogy a válság még nem befolyásolta jelentősen a fogyasztókat, sőt, az erős márkák stabilan őrzik korábban megszerzett helyüket - az eredmény éppen ezért fontos visszajelzés mind a fogyasztók, mind a vállalatok számára.

Az Európai Megbízható márkák felmérésben minden ország évről-évre lehetőséget kap arra, hogy a húsz közös kategória mellett felállítson egy sorrendet azon márkákból, amelyek nem szerepelnek a közös kategóriákban. A magyarországi listán élelmiszer-áruházlánc kategóriában a Tesco-Global Áruházak Zrt. végzett az első helyen.

"Nagy örömmel értesültünk arról, hogy a magyar fogyasztók a Tesco-t ítélték a legmegbízhatóbb áruházláncnak. Köszönjük vásárlóinknak, bizalmukat és a 22 ezres Tesco csapatnak a nagyszerű munkát, amelynek eredményeként elnyertük ezt a minősítést. Ez a vélemény pozitív visszajelzés számunkra, hogy jó úton haladunk" - mondta Hackl Mónika, a Tesco kommunikációs vezetője.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Forrás: MTI-OTS, Tesco Kommunikáció

NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19