8 °C Budapest

Már költöztetést is vállal az IBM és a Nokia szolgáltatója

2009. március 17. 11:30

A zuhanykabinok gyártásával és kereskedelmével foglalkozó cseh Roltechnik a CB Richard Ellis közvetítésével közel 1000 m2 raktár és 100 m2 irodaterületre írt alá bérleti szerződést a ConvergenCE által fejlesztett CityPoint9 városi logisztikai parkban. A cég először fél évre egy ideiglenes raktárba költözött, majd az új csarnok elkészültével foglalja el végleges helyét a parkban, melynek harmadik fázisa jelenleg épül. 

"A Roltechnik igényei közt szerepelt, hogy meglevő ügyfélkörét új bázisáról is minél gyorsabban és hatékonyabban ki tudja szolgálni. Különös kihívást jelentett a tranzakció során, hogy rövid határidővel kellett egy parkon belül átmeneti, majd végleges megoldást találnunk a számára." - nyilatkozta Baka Gergely, a CBRE vezető ipariingatlan-tanácsadója."

"Nagy megelégedettséggel tölt el minket, hogy egyrészt sikerült rövid idő alatt tető alá hoznunk a megállapodást, másrészt egy olyan modern városi központot találtunk a Roltechnik számára, amely az előző telephely közelében van, így a lehető legkisebb helyszínváltozást jelenti, egyúttal a legnagyobb flexibilitást nyújtja." - tette hozzá Baka Gergely.

Mint arról korábban beszámoltunk, a CBRE 2008-ban olyan cégektől nyert új megbízásokat, mint az Oracle, IBM, Zurich, Software AG és a Lexmark. A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a Nokia is a CB Richard Ellist választotta kizárólagos partneréül ingatlanügyei menedzselésére.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem