6,3 milliárd dolláros vagyonával a leggazdagabb kínainak tartott Huang Guangyu eltűnésétől hangos a sajtó napok óta, miután a hatóságok nyomozást indítottak ellene szövevényes üzleti ügyei, és bennfentes kereskedés gyanúja miatt.
A Gome most bizony nagy bajban van: nem csak azért, mert Kínában is kezd alábbhagyni a gazdaság szárnyalása, és egyre kevesebb háztartási elektronika fogy, de most még a cég alapítója, és jelenlegi vezetője ellen is nyomozás folyik.
Helyi lapok szerint Huang Guangyu a leggazdagabb kínai, aki vagyonának nagy részét a Gome cég részvényeinek 36 százalékos tulajdonlásából szerezte, de számos egyéb befektetése is busás jövedelmet hozott neki. Sokan az ilyen hirtelen meggazdagodott emberek hallatán egyből fekete pénzekre gondolnak, amely sztereotípia most igaznak is tűnhet.
Az üzletember ügyei már többször felhívták az újságok és a hatóságok figyelmét is, 2006-ben például azzal vádolták, hogy egy nagyösszegű állami hitel segítségével alapozta meg cége későbbi szárnyalását, erre azonban soha derült fény.
Júniusban azonban a részvényei zuhanni kezdtek a tőzsdén, ekkora ugyani átértékelődött a cég eladósodottsági helyzete, ugyanis a több tíz százalékos növekedést jórészt hitelek, kötvénykibocsátások formájában finanszírozták. Mára azonban a helyzet tovább romlott, november 19-én ugyanis a cégvezetőt állítólag letartóztatták, méghozzá azzal a váddal, hogy bennfentes kereskedést folytatott öccse cégének részvényeivel, más információk szerint kormányzati emberek megkenése miatt kell felelnie Huangnak, amit 2004-ben követett el, hogy cégét bevezessék a hongkongi tőzsdére.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Persze a legnagyobb bajban, legalábbis ártatlanul most a cég egyéb részvényesei, dolgozói vannak, akiknek vélhetően fogalmuk sincs, hogy mennyi igaz a Huang ellen felhozott vádakból, és még csak a részvényektől sem tudnak megszabadulni, hiszen azok tőzsdei kereskedését 4 napja felfüggesztették. A cég legnagyobb beszállítói ennek ellenére kitartanak, hiszen egyikőjük sem akar egy ilyen nagy megrendelőtől megválni, azonban a hitelezők már máshogy állnak a helyzethez, hiszen ki adná pénzét egy olyan cégnek, amelynek vezetője eltűnik, mikor felelősséget kérnének rajta számon.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








