8 °C Budapest

Ha télen is a tengerpartra vágysz: ezt ne hagyd ki!

Pénzcentrum
2008. október 27. 05:40

A környező országok felé az unióba való belépéssel megnyíltak a kapuk, szabad a munkavállalás, még ha korlátozással is, és szabad a cégalapítás is. Ha úgy látjuk, nekünk éppen Olaszországban van a szerencsénk, mert találtunk egy eddig fel nem fedett aranybányát, akkor hajrá...

A munkavállalás Olaszországban nem is olyan nehéz, az uniós állampolgárok érvényes útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal szabadon beutazhatnak az országba. Három hónapot meghaladó tartózkodás után azonban már tartózkodási engedélyt kell kérni, amit a tartózkodási hely szerint illetékes rendőrség ad ki.

Ha munkavállalási céllal kérünk tartózkodási engedélyt, akkor az igénylőlaphoz csatolni kell az útlevél vagy személyi igazolvány másolatát, és a munkavégzést igazoló dokumentumot. Bár azért van egy kis korlátozás, az újonnan csatlakozott országok esetében az olasz kormány által meghatározott kvótán belül kaphatnak engedélyt a dolgozni vágyók. 2006-ban ez 170 ezer fő volt.

Cégformák

A cégalapítás azonban már egy kicsit más terület, ha megvan a tartózkodási engedély, előttünk a pást...

Közkereseti társaság esetén a tagok felelőssége korlátlan, bármelyik tag vezetheti a vállalkozást. Kikötés, hogy a társasági szerződést írásba kell foglalni. Ezen felül lehetőség van betéti társaság alapítására, ahol a beltag felelőssége korlátlan, a kültagok pedig ugyanúgy, mint Magyarországon a bevitt vagyon erejéig felelősek. A vezető csak a beltagok közül kerülhet ki.

A jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok egyik speciális formája, a korlátolt felelősségű betéti társaság. Ilyenkor az egyik tagot egy jogi személyiségű gazdasági társaság testesíti meg. A cégforma hasonló a betéti társasághoz, azzal a kivétellel, hogy a tagok a tőke-hozzájárulást részvények formájában valósítják meg.

Van még a korlátolt felelősségű társaság is, ahol a minimum törzstőke amivel meg lehet alapítani, 10 ezer euró (2,66 millió forint). A tagok csak a betett vagyon erejéig felelősek a társaság kötelezettségeiért. Vannak viszont kötelező intézmények, amelyek szükségesek egy ilyen vállalat irányításához. Ilyen például az igazgatótanács vagy az igazgató, illetve a könyvvizsgáló. A vezető testületeket a taggyűlés nevezi ki és vonhatja vissza is.

A részvénytársaság pedig szintén hasonló elven működik mint Magyarországon, lehet nyílt és zárt is. A zárt részvénytársaság alapításához szükséges minimum tőke 120 ezer euró (31,92 millió forint). Arra is van lehetőség, hogy az összes részvényt egy személy birtokolja, de ilyenkor szigorúbbak a felügyeleti szabályok.

A nagyvállalatok által szívesen alkalmazott forma az egyesülés. Alapításához csak akkor kell állami engedély, ha pénzintézetről van szó. Az alakulást kezdeményezheti magánszemély és társaság is. Külföldi vállalatok esetében viszont inkább a fióktelep vagy a képviseleti iroda a gyakori, ezek közül egyik sem minősül jogi személynek.

Hogyan csináljuk?

Először is az alapító okiratot írásba kell foglalni, majd hitelesíttetni azt közjegyzővel. Ezzel párhuzamosan az alapításhoz szükséges vagy az ahhoz felkínált tőke összegének 25 százalékát el kell helyeznünk a bankban. Ez szükséges ahhoz, hogy elindítsuk a cégalapítás hivatalos bejegyzésének folyamatát. Egyszemélyes részvénytársaság esetén banki igazolás is szükséges a befizetett összegről. Engedélyhez kötött tevékenységet esetén be kell szerezni a hatósági engedélyeket is.

A bejegyzéshez szükséges továbbá regisztrációs díj fizetése is, amit a megalakulástól számított 20 napon belül kell kifizetni, az elektronikus regisztráció 90 euró (24 ezer forint), az ezzel együtt fizetett adó pedig 168 euró (44,7 ezer forint).

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Meg kell továbbá venni a könyveléshez és a cégvezetéshez szükséges alapdokumentumokat, amiket hitelesíttetni kell, plusz illetékbélyeget kell venni minden 100 oldal után, 14,62 euróért (3,9 ezer forint), valamint 30 eurós (7,98 ezer forint) regisztrációs díjat minden 500 oldal után.

A cégregiszterbe is regisztráltatni kell a céget, amit a helyi kereskedelmi és iparkamaránál lehet megtenni. Ez nagyjából 5 napot vesz igénybe, amennyiben elektronikusan adja le a tulajdonos a cég adatait, és 10 napot, ha papírosan. Természetesen ez sincs ingyen, 168 euró (44,7 ezer forint) regisztrációs adót, 200 euró (53,2 ezer forint) tagdíjat kell fizetni, valamint 156,81 eurót (41,7 ezer forint) a kereskedelmi kamaránál történő regisztrációért.

Utolsó lépésként pedig regisztráltatni kell a dolgozókat az illetékes munkaügyi kirendeltségen, legkésőbb a munka megkezdése utáni ötödik napon.

Mi a helyzet az adókkal?

Az OECD legfrissebb tanulmánya szerint Olaszország a 8. helyen áll a legnagyobb adókat szedő unió országok listáján, Magyarország után közvetlenül, vagyis a GDP százalékában kifejezett adóbevételek aránya valamivel kevesebb, mint Magyarországon.

Az átlagos adóbevétel a 30 OECD tagországban (a GDP százalékában kifejezve) szinte történelmi magasságot közelít, 2006-ban 35,9 százalék volt. Ettől csak egyszer volt magasabb az adat, 2000-ben, akkor 36,1 százalék volt.

 

A KPMG nemzetközi felmérése szerint, amelyben nagyvállalatok adószakértőit arról kérdezték, mennyire tartják vonzónak országuk adórendszerét más európai államokhoz viszonyítva, az olaszok nem mindenben tartják a legjobbnak a saját rendszerüket. A felmérés többek között vizsgálta az emberek álláspontját az adórendszer elemeiről, így a következetességet, az adójogszabályok mennyiségét, az adókulcsokat és az adóhatóságokkal ápolt viszonyt.

Ez utóbbit általában pozitívan értékelték a megkérdezettek. Kevésbé elégedettek azonban ebből a szempontból Németország, Spanyolország, Olaszország, Csehország és Görögország polgárai.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm