Struccpolitika a vállalati kockázatkezelésben!

Pénzcentrum
2008. október 6. 12:25

A Coface Hungary megbízásából a Marketx Group felmérés keretében vizsgálta meg a hazai vállalkozások kockázatkezelési gyakorlatát. A hazai cégek több mint kétharmada személyes kapcsolatok vagy korábbi tapasztalatai alapján minősíti partnereit - áll a Coface Hungary legfrissebb elemzésében. A felmérés résztvevőinek többsége fontosnak tartja ugyan partnerei minősítését, ugyanakkor a megkérdezetteknek mindössze 2 százaléka minősíti partnereit legalább félévenként.

Ha a vállalkozó új ügyfélre talál a - lassuló gazdaság szűkülő piacain zajló - erősebb versenyben, az üzlet reményében eldobja kockázatérzékenységét - állítja Dercze Zoltán a Coface Hungary országigazgatója. Hatékony kockázatkezelés nem létezik céltudatos, előrelátó gondolkodás nélkül, amit a magyar vállalati szférában is el kellene sajátítani. Mégpedig nem is csak a nagy ügyfélkörrel rendelkező cégeknek, hanem azoknak a kis- és középvállalkozásoknak is, amelyeknek olyan a tevékenysége, hogy lehetséges lenne teljesebb képet kialakítani ügyfeleikről.

Egyre több cég ellen indul felszámolás, ezért ma minden vállalkozónak a korábbinál is nagyobb óvatossággal, alaposabb tájékozódás után kell kiválasztania üzleti partnerét. Dercze szerint egyre nagyobb kockázat áll szemben a spórolással: a partnercégekről szóló információ sokkal kevesebbe kerül annál, mint amekkora összeg annak fizetésképtelensége miatt elveszhet. Időről időre nyomon kell követni a változásokat - székhely, tulajdonosi hányad és szerkezet, címváltozás, pénzügyi adatok - hívja fel a figyelmet Dercze.

A hazai vállatok ennek ellenére kockázatkezelési téren nem gondolkodnak előre. Ennek a nemtörődöm gondolkodásnak egyre több cég lesz kárvallottja - amint azt újabban már a napi sajtó is bőségesen bemutatja.

A kis- és középvállalkozásoknak létérdekük folyamatosan tájékozódni az üzleti partner hitelképességéről, felmérni a kockázatokat: sokszor a lenni vagy nem lenni kérdésére adott válasz múlik az előrelátáson. A struccpolitika ugyanis életveszélyes: a kkv-k működőképességét akár egyetlen ügyfél késedelmes fizetése is veszélybe sodorhatja, egy-egy behajthatatlan követelés pedig a csőd szélére is taszíthatja a hitelezőt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Hazai cégek felhasznált információforrásai partnereik minősítésére (Forrás: Marketx Group, Coface)

A Coface évente több, mint 50 ezer hitelminősítést készít. Eddigi tapasztalataik azonban igen riasztóak, hiszen az ügyfeleik megbízásából bevizsgált cégek három százaléka már akkor felszámolás alatt állt, amikor vevőként jelentkezett valamelyik ügyfelüknél. 2007-ben a minősített cégek további négy százaléka nem volt hitelképes, azaz csak nulla forintos hitelkeretet kaphat tette hozzá Dercze. Fontos, hogy megértsék a cégvezetők, hogy tudatos kockázatkezeléssel több lehetőség ragadható meg és a cég teljesítménye is növelhető.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem