Ha a cégek nehéz helyzetben vannak, általában a létszámleépítés a reflexszerű reakció részükről, pedig a vezetőknek nem szabad elfelejteniük, hogy az elbocsátás jelentős költségekkel jár együtt. Ezen költségekbe nemcsak a végkielégítés, hanem a fellendüléskor szükséges új munkaerő felvételére, illetve betanítására fordított összegek is beletartoznak. A vállalatok hosszú távon hasznot húzhatnak abból, ha az elbocsátások helyett más módszereket vetnek be.
"Azokban a régiókban, ahol egyébként is nehéz munkát találni, az emberek szívesebben tartják meg munkahelyüket más feltételek mellett is, minthogy munkanélkülivé váljanak. Az effajta stratégia a cégek számára is hasznos, hiszen amikor kedvezőbb piaci feltételek köszöntenek be, akkor gyorsabban és olcsóbban tudnak reagálni" - mondta Nagy Péter a PricewaterhouseCoopers Üzleti Tanácsadás részlegének igazgatója.
A személyi jellegű költségek csökkentése érdekében tervezett munkavállalói elbocsátásoknak számos lehetséges alternatívája létezik. A cégvezetők például fontolóra vehetik munkakör-megosztási megoldások vagy a csökkentett munkaidő bevezetését. A munkakör-megosztás lényege, hogy ugyanazt a munkakört ketten látják el előzetesen egyeztetett munkamegosztási szabályoknak megfelelően. Míg csökkentett munkaidő alkalmazása esetén az elvégzendő munka mennyiségének csökkenésével arányosan a napi munkavégzés mértéke csökken le 6 vagy 4 órára.
Ezen stratégia alkalmazásának lehetősége ugyanakkor a tapasztalatok szerint elsődlegesen speciális szellemi munkakörök esetében merül fel opcióként Magyarországon. Az ő esetükben komoly nehézségekbe ütközne az utánpótlás fellendülés idején, és így megéri ideiglenes megoldások alkalmazása. Fizikai munkakörök esetében az esetek nagy részében ugyanakkor a helyettesíthetőség miatt ennek az esélye sem merül fel. A növekedési pályán lévő vállalatok felveszik a munkavállalókat, míg a gazdasági ciklus leszálló pályáján lévő vállalatok elbocsátásokkal próbálják az eredményességüket javítani.
A munkakör-megosztással és a csökkentett munkaidő alkalmazásával szemben legtöbbször hangoztatott ellenérvek arra mutatnak rá, hogy egy 8 órás munkát ellátó teljes munkaidős alkalmazott költsége a munkavállaló után fizetendő különböző járulékos költségek miatt még mindig jelentősen nagyobb, mint ugyanazt a munkát részmunkaidőben (pl. két 4 órás műszakban) ellátó alkalmazott költsége. Emiatt a vállalatok két ember munkaidejének 4-4 órásra csökkentése esetén nem tudják ugyanazt a pénzügyi megtakarítást elérni, mint ha leépítenének egy embert.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A cégvezetők előtt álló másik alternatíva a személyi jellegű költségek mögött meghúzódó tényezők részletes elemzése, és az esetleges rejtett tartalékok feltárása. A személyi jellegű költségek bizonyos iparágban az üzletviteli költségek akár kétharmadára is rúghatnak, ezért a piaci bizonytalanság időszakaiban aligha meglepő, hogy a vállalatvezetők nyomást gyakorolnak humán, illetve pénzügyi szakterületeikre, hogy szorosabban gazdálkodjanak ezen költségekkel. A költségek kordában tartására szolgáló lépések a premizálási és jutalékfizetési megállapodások felülvizsgálatától, az adózási szempontból kedvezőbb javadalmazási elemek bevezetésén át, az időelszámolások és a kapcsolódó túlórafizetések kiértékelésig terjedhetnek.
Az adózási szempontból kedvezőbb javadalmazási elemek köre meglehetősen széles, az étkezési jegytől, az internet utalványon át a nyugdíj- vagy egészségpénztári hozzájárulásig terjedhet. "Ilyen javadalmazási elemek esetében egy keretösszeggel limitált, de a munkavállalói választást lehetővé tevő cafeteria rendszer bevezetése úgy növelheti a munkavállalói elégedettséget, hogy ezzel párhuzamosan pénzügyi megtakarításokat is eredményezhet a munkáltatók számára."- vélekedik Nagy Péter a PricewaterhouseCoopers Üzleti Tanácsadás részlegének igazgatója.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








