Új, egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a K&H, ugyanis pályázatot ír ki a kis- és középvállalkozások hatékony munkahelyteremtésének támogatására. A K&H kkv bizalom pályázat elnevezése arra utal, hogy a K&H bízik az életképes projekteket elindító kis- és középvállalkozásokban.
Németh László, a K&H kkv marketing vezetője elmondta, új kezdeményezéssel igyekszik a K&H támogatni a hazai kkv-szektort, mivel azok kiemelt fontosságúak a gazdaság egésze szempontjából. Több mint 800 ezer ilyen kisvállalkozás van itthon, melyek a GDP felét, foglalkoztatásnak pedig a 60 százalékát adják. Ezek a kis cégek visszatérő, általános problémákkal küzdenek, így például az európai szinten magas közterhekkel, a kisebbségi kormányzásból fakadó tervezési bizonytalansággal.
A mai napon meghirdetett pályázat egyik célja, hogy minél inkább ráirányítsa a figyelmet a szektorra, illetve a foglalkoztatási kérdés fontosságára. Azokat a pályázókat díjazzák egy szerényebb összeggel és erkölcsi elismeréssel, akik a beruházási összeghez képest a legtöbb munkahelyet hozták létre a tavalyi évben.
Németh László szerint felmerülhet a kérdés, hogy ez valóban előre mutat-e, hiszen például a high-tech iparágakban nem ez a legjobb mutató. Végül a foglalkoztatás fontossága miatt döntöttek e mutató alkalmazása mellett, amely összecseng a kormányzat jelenlegi gazdaságfehérítési szándékaival is.
A K&H abban bízik, hogy ez hagyományteremtő kezdeményezés, pár év múlva komoly presztízskérdés lesz, hogy ki nyeri majd el.
Bognár Mihály, a k&h pályázati igazgatóság vezetője kiemelte, hogy a kkv-szektorban a K&H meghatározó szerepet játszik. A bank felelősséggel tartozik a mikro- és kisvállalkozások fejlesztéséért.
A pályázati feltételekkel kapcsolatosan megtudtuk, azok a mikro-és kisvállalkozások vehetnek részt, melyek az elmúlt 1 év során (2007) beruházást hajtottak végre, ezzel együtt munkahelyet is teremtettek (relatíve a legtöbbet). Három díjazott lesz, a benyújtott pályázatok alapján. 2, 1, illetve félmillió forint pénzjutalomban részesülnek.
Azok a kis cégek indulhatnak, akik a 2007. december 31-ig 5-50 fő alkalmazottat foglalkoztattak, s a lezárt üzleti év árbevétele nem haladta meg az 1 milliárd forintot. Fontos tudni, hogy nem csupán a K&H ügyfelei adhatnak be pályázatot.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Bognár Mihály elmondta, a beruházás-méret, melyet végre kell hajtani a tavalyi évben legalább 10 millió forint. A bírálat során az egységnyi beruházásra jutó új munkahelyek számát vizsgálják. Amennyiben több pályázó hasonló értéket ér el, akkor több szempontot is néznek, így például, hogy a beruházás innovatív volt-e, illetve mennyire volt zöld a beruházás.
További kritérium a pozitív saját tőke, a vállalkozás nem állhat csőd-, fel- és végelszámolás alatt, nem lehet köztartozása és bankok felé sem tartozása. Erről ugyan első körben nem kérnek igazolást, azonban akik már bent vannak az esélyesek körében, azoktól már kérik ezeket. A pályázatokat egyébként postai úton lehet benyújtani, egészen október 16-ig várják.
Az értékelést egy szakmai zsűri végzi, melynek tagja Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Németh László és Bognár Mihály. Az értékelés lezárása november 17-én lesz, ekkor hozzák nyilvánosságra a nyertes pályázókat. A pályázati dokumentáció elérhető a bank honlapján, de közvetlenül e-mailen (kkvpalyazat@netaktiv.hu) keresztül is.
Fontos tudni, hogy a díj felhasználását semmilyen feltételhez nem kötik. A szóban forgó összeget egy újonnan nyitott K&H számlára utalják át, melynek kezelési költségét 4 hónapig elengedik.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








