A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsának napirendjén a következő időszakban szépséget ígérő krémreklámok, gyógyhatásúnak kikiáltott étrend-kiegészítők, de kartellgyanús építő- és sütőipari tranzakciók is szerepelnek - adja tudtunkra a Világgazdaság.
Tóth Tihamér, a versenytanács elnökének elmondása szerint az ügyek döntő hányadában ezúttal is a cégek fogyasztót megtévesztő hirdetési, tájékoztatási gyakorlatát vizsgálják. A hamis, tisztességtelen reklámok versenytorzító hatással járhatnak, emiatt növekvő szigorral lép fel ellenük a hatóság, amit egyébként megkövetelnek az erősödő uniós fogyasztóvédelmi irányok is. Eddig a GVH az idei év során több mint fél milliárd forint bírságot szabott már ki a fogyasztók befolyásolására alkalmas vevőcsábító reklámok miatt.
A GVH hamarosan a L'Oréal több szépségápoló termékéről dönt, azok vajon tényleg olyan kiváló, s jótékony szerek-e, mint azokat a reklám állítja. Az őszi menetrendben a korábbiakhoz kevesebb banki eset szerepel, ám két kartellügyet is tárgyalnak majd. A Strabag Zrt. és társai ellen 2006-ban indult versenyfelügyeleti eljárásban például azt vizsgálják majd, hogy a Heves megyei út- és hídépítési pályázat során folytattak-e versenykorlátozó egyeztetéseket a vállalkozások.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







