25 °C Budapest

Döcög az e-ügyintézés: szenvednek a cégbíróságok!

Pénzcentrum
2008. augusztus 1. 08:45

Eltelt az első hónap az elektronikus ügyintézésre való átállás után a cégbíróságoknál, az eredmények azonban nem a várt irányba alakultak. A könnyebbé válás helyett inkább az jellemzi a helyzetet, hogy megnőtt az ügyek száma - írja a Napi Gazdaság.

Az átállás ideje azért sem volt megfelelő, mert a TEÁOR-számok átalakítása miatt kétszeresére, háromszorosára emelkedett az érdeklődők száma. Bár a kormány TEÁOR átállás határidejét decemberre módosította, mégis sokan döntöttek a nyári uborkaszezonban történő átállás mellett.

A papírmunka sem csökkent az egyszerűsített cégbejegyzési rendszerrel, mivel először a jogi képviselőket email-ben értesítik, majd ha 3 napon belül nem érkezik visszajelzés, hogy megkapta, akkor postán is kiértesítik. Ráadásul a rövid bejegyzési idő ellenére sem választják sokkal többen ezt a módszert.

A technika gyengesége is megmutatkozott az első hónapban, sokszor a problémák a számítógépes rendszer fejletlenségéből adódnak. Ha nincs internet, vagy lassú a rendszer, az nyílván megkeseríti a felek életét.

További gond, hogy sokan hibásan töltik ki az elektronikus nyomtatványokat, aminek következtében a júliusban érkezett nyomtatványok felét el kellett utasítani. Sok az alaki hiba és az okirati hiányosság. Ilyenkor mindössze 8 nap áll rendelkezésre a hiba javítására.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mindemellett van olyan terület, ahol még mindig papír alapon kell dolgozni, mert a küldő szerv nem rendelkezik elektronikus rendszerrel.

NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 14. 06:01