Mire kell figyelni, ha megvan a pénz?

Pénzcentrum
2008. június 12. 12:00 2 perc

Mit kell tenni projekt előtt és alatt? Rutinos pályázók, pályázatírók már tisztában vannak azzal, hogy az uniós pályázatokon nem elég nyerni, tehát az előzetes feltételeknek megfelelni, a projekt megvalósítása közben és után is eleget kell tudni tenni bizonyos kötelezettségeknek, különben elbukjuk a támogatást. Tipikusan ilyen például a kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettsége, nézzük, mit érdemes erről tudni!

Út a sikerhez - csak három pillér kell hozzá?

A pályázók számára a könnyebbség kedvéért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján, illetve az egyes pályázati kiírásokban külön is megtalálható egy kiadvány a kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségéről. Ennek kívánjuk néhány megállapítását most közreadni, így kívánva segítséget nyújtani a már nyerteseknek, illetve a pályázni kívánóknak.

A kommunikáció kiemelt fontosságot élvez, ezzel tisztában vannak az NFÜ-nél is, így a bizonyos eszközök alkalmazását amellett, hogy kötelezettségként interpretálják, lehetőségként is tüntetik fel. Egészen pontosan három alappillért neveznek meg, melyek a sikerhez vezetnek. Nem nehéz kitalálni, az egyik alappillér a szervezet kommunikációs képesség, míg a másik két alap a szakmai munka és a pénzügyi hatékonyság.

Más kell a nagyhoz, mint a kicsihez

Természetesen pályázati kiírástól, a megvalósítani kívánt projekt jellegétől is függ, hogy milyen eszközökre van szükség a hatékony kommunikációhoz. Éppen ezért az NFÜ öt különböző csomagot állított össze, melyek tartalma egymástól eltérő, s az egyes kiírásokban csupán a kötelezően megvalósítandó csomag megjelölése található meg.

Amint az a táblázatból is kitűnik az első két csomag igen komoly feladatokat ír elő, így ezeket általában a kiemelt, országos jelentőségű projektek esetében írják elő. Az "enyhébb" kötelezettségekkel járó III-IV-V-ös csomag esetében a megvalósítást előkészítő szakaszra kötelezően végrehajtandó elemek, csupán néhány ajánlottként megjelölt feladat teheti hatékonyabbá a kommunikációt. Mi az egyszerűség kedvéért az ötös csomag tartalmát tekintjük végig, azonban tájékoztatásul megmutatjuk, az egyes GOP-pályázatok esetén milyen csomag teljesítését írják elő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem ülhetsz ölbetett kézzel

Megvalósítás és megvalósítás után

A projekt megkezdésének pontos kritériuma minden egyes kiírás részét képezi, ez általában az első beszerzésre irányuló megrendelés, szerződés. A beruházás megvalósítási szakasza során már mindegyik csomaghoz tartozó feladatokat találhatunk, azonban a kiadvány számos tippet, trükköt és tanácsot tartalmaz, melyek alkalmazásával valóban hatékonyabbá válhat a szervezet kommunikációja.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?