7 °C Budapest

Lakásfelújítási Program: egyre többen pályáznak!

Pénzcentrum
2008. június 11. 08:47 4 perc

Egyre többen pályáznak az Új Magyarország Lakásfelújítási Programra. 2008. 06. 05-ig összesen mintegy 1800 lakásra vonatkozó pályázat érkezett be - jelentette be Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára a program 2008. 06. 08-i nyíregyházi sajtótájékoztatóján. Ez 400 lakással több pályázatot jelent, mint amennyit 2 héttel ezelőtt regisztráltak.

Az államtitkár elmondta, hogy az embereket leginkább érintő probléma az energiaár változása, aminek ilyen mértékű világpiaci változásával senki nem számolt. Ezt a folyamatot sem a kormány, sem a lakosság nem tudja megállítani. Csodákban nem bízhatunk, amit a kormány ez ügyben megtehet, hogy csökkenti a felhasznált energia mennyiségét. Az Új Magyarország Lakásfelújítási Program e célból jött létre.

A pályázat benyújtása és a felújítás megvalósulása közti idő messzire tud nyúlni, így Jauernik István együttműködést vár a kormány, az önkormányzatok, a szakemberek és a közös képviselők között a probléma megoldásában.

Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármesterasszonya elmondta, hogy Nyíregyháza elsőként lépett a felújítási programba. A városban eddig 5600 lakásra van támogatói döntés, ezeket ez év végéig fel is újítják. 2010-ig még 3400 lakás felújítását tudja támogatni az önkormányzat. Amennyiben ebben a tempóban haladnának a munkálatok, 2017-re valamennyi panellakást fel lehetne újítani Nyíregyházán- ez nem elérhetetlen cél.
A nyíregyházi önkormányzat 50%-ig egészíti ki az Új Magyarország Lakásfelújítási Programban adható támogatást.

A polgármesterasszony hangsúlyozta, hogy a lakók önerejére a pályázatban igenis szükség van, hiszen a befektetett pénz kétszeresen térül meg. Egy-egy felújított lakás ingatlanpiaci értéke akár 1 millió forinttal is növekedhet. A gyorsítás egyik lehetősége, ha az önkormányzatokat jobban bevonjuk a pályázati rendszerbe.

Az Új Magyarország Lakásfelújítási Program 2008. február 1-jén indult az Önkormányzati Minisztérium által kiírt három pályázattal: a Panelprogrammal, a Kéményfelújítási programmal és az Ökoprogrammal, amelyek beadási határideje 2008. szeptember 30., illetve október 31.

Az interaktív, demonstratív eszközökkel bemutatott új program sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy pályázni lehet egyrészt a panelrekonstrukcióra és tűzvédelemre, mindez 820 ezer iparosított technológiával készült lakást érint. A megújult Panelprogramban maximális, lakásonként adható állami támogatás 400 000 forintról 500 000 forintra emelkedett. A Panelprogram pályázatainak másik legfontosabb változása, hogy az állam 1/3 rész támogatása mellett megmarad a lakóközösség 1/3 kötelező saját ereje. A fennmaradó 1/3 részt az önkormányzat saját döntése alapján finanszírozhatja, de önkormányzati támogatás nélkül is lehet pályázni. Az MFB Zrt. Panel Plusz hitelkonstrukciója a pályázat sikerének fontos eleme.

A korábbi pályázatokhoz képest magasabb szintű lett az energetikai elvárás. Előírás továbbá, hogy készüljön az épületre vonatkozó energiatakarékos felújítási koncepció. A pályázat kiemelt eleme lett, hogy az épületek tűzvédelmi szempontú szakvéleményét kötelező beszerezni. Mindezt a korábbi évek tapasztalatai miatt építették bele az Új Magyarország Lakásfelújítási Programba, így a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt kap a minőség és az energiahatékonyság.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az Ökoprogram keretében a távfűtésű lakások hőfogyasztásának szabályozására és mérésére lehet pályázni, ami összesen 650 ezer távfűtéses lakást érint. A FŐTÁV Zrt. kezdeményezésére dolgozta ki az Önkormányzati Minisztérium az országos pályázatot, mely a lakossági fűtésienergia-megtakarítást ösztönzi. Korábban nem volt ilyen pályázat, ez az ÚMLP újdonsága. A pályázat célja: a fűtésienergia-megtakarítás az egyedi szabályozás lehetőségének kialakításával, a költségosztókkal a lakossági megtakarítás ösztönzése, vissza nem térítendő támogatással. A program finanszírozására 2008-ban 1,5 milliárd Ft áll rendelkezésre.

A harmadik pályázati lehetőség a kémények felújítására biztosít támogatást. A pályázat célja az egycsatornás gyűjtőkémények biztonságtechnikai felújításának támogatása. Az új pályázati kiírás a korábbiaktól csak a pályázó személyében tér el. A pályázó - hasonlóan a panel pályázathoz - itt is a tulajdonosi közösség lett. Eddig 2003-tól 10 533 lakás 651 millió Ft támogatást kapott az államtól kéményfelújításra.

A Panel- és a Kéményfelújítási programra 2008-ban összesen 10 milliárd forint áll rendelkezésre, a Pénzügyminisztériummal történt egyeztetés alapján ennek mértéke 2011-ig minden évben biztosított. Szükség esetén a kormány kész plusz forrásokat biztosítani az Új Magyarország Lakásfelújítási Programra, amennyiben a sikeres pályázatok miatt kevésnek bizonyulna a 2008-ban rendelkezésre álló összeg.

Az ÚMLP gazdasági hatása jelentős: az ez évi 11,5 milliárdos támogatási keret várhatóan 34,5 milliárd forintnyi építőipari megrendelést jelenthet.
2001 és 2007 között több mint 190 ezer lakás 34,4 milliárd Ft állami támogatást kapott a Panelprogram forrásaiból energiatakarékossági felújításhoz. A 2001 óta a felújított épületek, lakótelepek, városrészek az olcsóbb lakhatás mellett a lakhatás minőségében, presztízsében, a lakások erkölcsi és anyagi felértékelődésében is pozitív változást jelentettek.

Forrás: Önkormányzati Minisztérium, Sajtó és Kommunikációs Főosztály

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 16:32