A Magyar Franchise Szövetség évi rendes közgyűlésére 2008. június 5-én került sor. A rendezvénynek a Hotel Buda Mercure, Mátyás terme adott otthont. A közgyűlés valamennyi napirendi pontját teljes egyetértésben, egyhangúlag szavazta meg a tagság. Ezek keretében elfogadták Lavotha Ildikó elnök asszony tolmácsolásában a 2007-es évi beszámolót, valamint a szakmai szervezet székhelyváltozását is.
A Magyar Franchise Szövetség új székhelye és levelezési címe 1121 Budapest, Kútvölgyi út 68.
A rendezvényen előadást tartott a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Király Júlia Aktuális gazdasági és monetáris politikai kérdések címmel. Előadásában többek között bemutatta a magyar gazdaság inflációs céljait, illetve a reálárfolyam várható alakulását.
Sor került a juniorból rendes taggá váló cégek, illetve az idén jubileumot ünneplő tagok elismerésére. Elnök asszony elismerő oklevelet adott át Pesei Tamásnak, a Szövetség alapító tagjaként is múlhatatlan érdemeket szerzett McDonald's Magyarország Kft. igazgatójának elismerésül a franchise 20 éves Magyarországi jelenlétéért.
Valamint rendes taggá válásuk alkalmából elismerést kapott a Katedra és a Főzelékfaló franchise-hálózatok.
A Felügyelő Bizottságban bekövetkezett változásokról, Bakai János (Fit Forma Kft.) felmentését kérte, helyette Pesei Tamást (McDonald's Magyarország Kft.) kooptálta a tagság. Bemutatták a Szövetség új tagjait is, jelesül a márkanevek Alain Delon, CG Greetings, GEKKO, J.PRESS, Knockies, Thomy Folia és a Quad Light.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szó esett továbbá a Magyar Franchise Szövetség szakmai előmeneteleiről, a GKM és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel történt egyeztetésekről, a Magyar Marketing Szövetséggel való együttműködésről, illetve a Joint Venture és a Magyar Ingatlan Szövetséggel ápolt jó kapcsolatról.
A Szövetség idei rendezvényei lesznek még szeptember folyamán A sikeres franchise receptje címmel klubdélután, majd októberben A franchise az átvevő szemével témában előadássorozat, szintén klubdélután keretében. Továbbá a Nemzetköz Franchise Kiállítás és BuyBrand Show-n, mely 2008. november 6. és 8. között kerül megrendezésre, egy napos szakmai konferenciát és programjában kerekasztal beszélgetést szervez a Szövetség.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







