A technológia fejlődésével egyre könnyebbé válik a versenytársak és a szélhámosok számára üzleti titkok, termékek, ötletek másolása és lenyúlása. A csalások száma évről évre nő és az elkövetésük módja is egyre sokszínűbb.
Sikkasztás, szabadalombitorlás, termékhamisítás, ezek a leggyakoribb csalási módok, melyek elsősorban kisebb vállalatok esetében fordulnak elő. Egy amerikai csalással foglalkozó szervezet, az Association of Certified Fraud Examiners (ACFE) legfrissebb adatai szerint 2006-ban a kisvállalatokat ért sikkasztások átlagosan 190 ezer dollár (30 millió forint) költséget okoztak számukra, szemben a 2004-es 98 ezres nagyságrenddel. Két év alatt tehát közel duplájára nőtt a sikkasztások mértéke.
Szabadalombitorlással kapcsolatos perek száma is közel 6 százalékkal nőtt az előző évben. A Forbes által idézett egyik kutatás szerint pedig a Kínában gyártott termékek körülbelül 15-20 százaléka hamisított, koppintott termék.
A csalások ilyen mértékű elszaporodása elsősorban a technika fejlődésével áll összefüggésben. Elég ha arra gondolunk, hogy egy egyszerű pendrive-on mekkora adatmennyiséget, például titkos pénzügyi információt tud eltárolni, és így ellopni akár egy céges alkalmazott.
De akár egy gombnyomással el lehet tüntetni milliókat. Az utóbbi években elszaporodtak a hacker támadások is, melyek célpontjai gyakran kereskedelmi cégek belső hálózatai, ahonnan a vásárlók bankkártya adatainak megszerzésével akár meg is csapolhatják azok bankszámláit.
Szintén ismertek olyan esetek, ahol a vállalat könyvelője úgy tudott átutalást kezdeményezni, hogy azt adóbefizetésnek álcázva a saját számlájára irányította.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ACFE szerint a legtöbb csalás kisebb cégek esetében fordul elő, közel kétszer gyakrabban, mint a nagyvállalatoknál. Nekik ugyanis nincs elegendő kapacitásuk az ez ellen való védekezésre. Azonban vannak költéskímélő módszerek is, amelyekkel elkerülhetők a csalások.
A sikkasztások többségét könyvelők követik el, ezért érdemes például új könyvelő felvétele előtt legalább 4-5 referenciát bekérni és azokat ellenőrizni. Ezen kívül az úgynevezett szakmai felelősségbiztosítás is csökkenti a csalásból eredő károk, költségek mértékét. Ez könyvvizsgálók számára hazánkban törvényileg előírt, könyvelők számára azonban nem kötelező. Ha egy biztosított könyvelő követ el hibát vagy csalást, az ügyfél kárát a biztosítás általában fedezi.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








