Egymás után jelzik a klaszterek képviselői, hogy sérelmezik a hamarosan megjelenő klaszterpályázatok egyes feltételeit - tudósít a Világgazdaság.
Böszörményi László, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója szerint a közzétett kiírások diszkriminatívak, ugyanis az egyesületi, alapítványi formában működő klasztereket gyakorlatilag kizárják a pályázatból.
Mindez pedig azért jelent problémát, mivel hazánkban, az európai gyakorlathoz hasonlatosan, a klaszterek 90 százaléka alapítványi, egyesületi keretek között működik - mondta el a Szekszárdi Autóipari Klaszter nevében Boros László, a Tovatech Kht. programvezetője.
A problémás kiírások alapján induló és fejlődő klaszterek beruházásaira, bővítésére lehet majd pályázni. Az induló kategóriában a projektvégrehajtás befejeztével kérik számon a gazdasági társaság alakítását, a fejlődőknél viszont már a beadványhoz kell csatolni az erre vonatkozó dokumentumokat.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) szerint a nonprofit társaságokat nem zárják ki a pályázói körből. Az elvárás csupán annyi, hogy a már fejlettebb klaszterek menedzsmentjét gazdasági társaságok lássák el, melyet a pályázat benyújtásáig képesek lesznek megalapítani.. Az NFÜ úgy vélekedik, hogy az induló klaszterek esetében még enyhébbek a feltételek, hiszen ott csupán a befejezés időpontjáig kell a gazdasági társaságot létrehozni.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







