A jövő hét első két napján informatikai fejlesztés miatt korlátozottan működnek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) ügyfélszolgálatai.
Ahogy egyre halad előre az Új tulajdonosi program előkészítése, annál világosabbá válik, hogy sok állami cég még nem alkalmas a tőzsdei bevezetésre. A programot kidolgozó tanács elnöke szerint a legesélyesebb az Állami Autópálya Kezelő és egy 50-100 milliárd forint ingatlanvagyonnal rendelkező cég lenne, ugyanis önmagában az ÁAK túl kicsi lenne egy program első szereplőjének - írja a Népszabadság.
Egy megfelelő vagyonnal rendelkező céget vagy alapot viszont aránylag könnyű lenne alapítani, így az ÁAK mellett már egy komoly társszereplő lenne. Mások szerint viszont valószínűtlen, hogy pont egy újonnan létrehozott cég legyen az első a programban. Az ÁAK értékét emellett az elektronikus díjfizetési rendszer létrehozása is befolyásolja.
A korábban esélyesnek tartott Magyar Villamos Művek bevezetését viszont a céggel kapcsolatos kormányzati elképzelések hátrább tolták a rangsorban. A Szerencsejáték Zrt. ezzel szemben önmagát késznek tartja a tőzsdei bevezetésre, de itt viszont van egy nyilvánvaló akadály, a jelenlegi törvények szerint a cég csak 100 százalék állami tulajdonban lehet.
A második körös jelöltek köre már egy kicsit bővebb, itt már a Magyar Posta részleges magánkézbe adása is szóba jöhet. A terveket előkészítők viszont egyeznek abban a kérdésben, hogy a program sikeres megvalósításához lényegesen nagyobb kínálatra lenne szükség. Az első cég ugyan már idén megjelenhet a tőzsdén, de a többiek előkészítése akár másfél évet is igénybe vehet.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








