Az Amerikai Egyesült Államokban emelkedő tendenciát mutat a vállalati csődök száma, s egyelőre nem lehet tudni, milyen irányba mozdul tovább - írja az Economist.
Ha a csődök emelkedése mellett a hitelpiaci mozgásokat is figyelembe vesszük, abban az esetben félő, hogy a vállalatoknak ugyanolyan nehéz időszakkal kell szembesülniük, mint a '90-es évek elején, illetve a dotcom-lufi kipukkanásakor. A hitelpiacok állapotának mérésére szolgáló indikátor, az amerikai államkötvények és a bóvli-kötvények kamatának különbsége 1 évvel ezelőtt 280 bázisponton tartózkodott, az idei év márciusban, 2003 óta először, már átlépte a 800 bázispontos határt.
Mindeközben a magas hozamú kötvényekre vonatkozó csődráta csupán szerény mértékben emelkedett, jelenleg 1,28 százalékon áll szemben a tavaly novemberi 0,87 százalékos mélyponttal. Ugyanakkor a legtöbb előrejelzés szerint további növekedés várható, így például a Moody's szerint év végére 5,4 százalékra emelkedhet a csődráta.
Más cégek azonban sokkal pesszimistább előrejelzést adnak, így a FridsonVision is, melynek előrejelzései szerint 1000 bázispontra is emelkedhet a különbözet. A cég alapítója ugyan beismerte, hogy az előrejelzés meglehetősen kockázatos, mivel egy éppen likviditáshiányban szenvedő piac árain alapszik.
Ugyanakkor minden rosszban van valami jó, így a csődök számának emelkedésének révén legalább próbára tehetik az új, 2005-ben szigorított amerikai csődjogi szabályokat. Ha minden a rendeltetése szerint működik, abban az esetben a cégek többsége egy átstrukturálással megúszhatja a nehéz helyzetet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Azonban van egy másik probléma, amely fejfájást okozhat a bajba jutott cégek vezetőinek. Ez pedig nem más, mint a spekulatív befektetők területe, hiszen például a nagy hedge-fundok egy csőd, illetve egy átstrukturálás esetén más célt kívánnak elérni, mint a cég vezetése, s saját érdekeiket szavazati joguk révén képesek is lehetnek érvényesíteni.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







