Rendkívüli jutalom a csalást leleplezőknek

Pénzcentrum
2008. február 22. 11:20

A MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ tizenegy pályázati szakértője jutalmat kap a csaknem egymilliárd forintos csalási kísérlet leleplezéséért.

Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter felkérte a leleplezésben jelentős szerepet játszó MAG Zrt. vezetését, hogy mindazok, akik tevékenyen részt vettek az ellenőrzésben, anyagi elismerésben is részesüljenek. Tizenegy szakértő összesen 900ezer forint rendkívüli jutalmat kapott.

Mint arról korábban beszámoltunk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a MAG-Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. munkatársai jelentős, 900 millió forintos csalási kísérletet akadályoztak meg, melyet feltehetőleg 140, az ország legkülönbözőbb területein tevékenykedő vállalkozás részvételével próbáltak megvalósítani az eljárás alá vont személyek.

A pályázatok kivétel nélkül a kisebb összegű támogatást nyújtó GOP-2007-2.1.1/A jelű felhívás körébe tartoztak. A gyanút több egybeesés keltette fel: azonos megvalósítási hely megadása, azonos árajánlatot adó cégek megnevezése több cég esetében.

Az elkövetők vélhetőleg abban bíztak oktalanul, hogy a pályázatok nagy száma miatt a hatóságoknak nem lesz elegendő kapacitása az ellenőrzésre. Sok cég az ellenőrzés bejelentése után rövid időn belül el is állt a pályázattól.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vizsgálat lezárultával Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a VPOP-nál.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32