18 °C Budapest

Mi kell ahhoz, hogy ne vágjanak át? - Pénzcentrum-tippek vállalkozni vágyóknak

Pénzcentrum
2007. október 17. 05:40

Olvasóink már több ízben is olvashattak franchise rendszerekről oldalunkon, most azonban a körképtől eltérően szeretnék másképp "tálalni" az üzlethálózatokkal kapcsolatos tudnivalókat. Mit kell tudni, ha csatlakozni akarunk valamelyik nevezetes rendszerhez? És főképp mire kell figyelni, hogy ne essünk csapdába? Ebben kíván segítséget nyújtani összeállításunk.

A sikerhez vezető út sziklákkal van tele

Általános értelemben vett tanácsot adni nehéz feladat, hiszen mindig az adott rendszertől, az azzal szemben választott követelményektől függ az, hogy mire kell odafigyelni, milyen rész az, amit mindenképpen el kell olvasni a szerződésben.

Erre Dr. Kiss István, a franchise szövetség elnöke is ráerősített, hiszen maga a szerződés, a franchise rendszerhez kapcsolódó know-how, licensz tartalma is rendkívül szerteágazó. Más és más dolgot kell figyelembe venni akkor, ha kereskedelmi egységről van szó, illetve másra kell figyelni, amennyiben valamilyen szolgáltató egységhez szeretnénk csatlakozni.

Például a jelenleg igen népszerű látványpékség-rendszerekkel kapcsolatosan az elnök lapunknak elmondta, hogy például technológiai oldalról szemlélve van olyan, akinek rossz minőségű a tésztája, míg máshol az jelenthet problémát, hogy nem saját rendszerű kemencében süttetik a termékeket, így nem egyenletes a pékáru minősége.

A választáson is sok múlik

Az azonban elmondható, hogy mikor kiválasztottuk a jövő felé vezető utat, vagyis amellett tettük le voksunkat, hogy vállalkozóvá válunk, sőt már azt is tudjuk, hogy franchise rendszerben szeretnénk működni, akkor nagyon sok múlik azon, melyik rendszert választjuk ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A nehéz, és talán egész hátralévő életünket meghatározó döntés meghozatalában támpontot adhat, ha azt nézzük, hogy az adott rendszer tagja-e a Franchise Szövetségnek. A Szövetség honlapja szerint jelenleg 44 rendszergazda taggal rendelkeznek. Emellett 13 tanácsadó, s 11 átvevő tagot tüntetett fel a Franchise Szövetség hivatalos honlapja, azonban nem szabad arról megfeledkezni, hogy a tagfelvétel folyamatos.

Azt, hogy a tagokon kívül mennyi franchise-rendszerben működő hálózat van jelen Magyarországon, csupán becsülni lehet. Mint azt Dr. Kiss István kérdésünkre elmondta, vélhetően több száz nem szövetségi tag lehet hazánkban pillanatnyilag. Emellett arra is érdemes figyelmet fordítani, hogy valóban franchise-rendszerről van-e szó, hiszen már előfordult olyan, hogy egy úgynevezett multi-level marketing cég is ilyen hálózatként definiálta magát, holott nem volt az.

A Franchise Szövetséggel kapcsolatosan mindenképp érdemes kiemelni, illetve tudni, hogy nincsen bejelentési kötelezettség, csatlakozni teljesen önkéntes módon lehet. Aki viszont csatlakozott, annak meg kell felelnie bizonyos követelményeknek, ami, ahogy azt Dr. Kiss István is hangsúlyozta, megbízhatóságot kölcsönöz a rendszernek, melyhez csatlakozni kívánunk.

Hogy mitől lesz megbízható? Egyrészt a szövetségi tagsággal letétbe helyezési kötelezettség jön létre, másrészt a rendszer megfelel a jogrendnek, illetve a Szövetség és a nemzetközi Franchise szövetség által is elfogadott etikai kódexnek is.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 12. hétfő
Pongrác
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 12. 09:41
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem