Egy szállító átlagosan öt jogcímen ad az általa megszabott árból úgynevezett visszatérítést a multinacionális kereskedőknek. Ezen tételek közül a leggyakoribb a bónusz, a logisztikai hozzájárulás, a listázási díj és a marketing hozzájárulás, az átvételi ár nagyjából 16%-aként - írja a Magyar Nemzet.
Írásbeli szerződéssel a beszállítók mintegy 90%-a rendelkezik, a nyugalmat adó minimális szállítási mennyiség rögzítésével viszont már csak alig több mint felük.
A kereskedelmi törvény ugyan tiltja, a megállapodások azonban gyakran kikötik harmadik személy igénybe vételét. Amikor a multi meghatározza, hogy melyik cég pakolja a polcokat, ennek alkalmazását a beszállítóval fizettetik meg, ami több millió forintos pluszkiadást jelenthet.
A lapnak névtelenül nyilatkozó beszállító elmondása szerint áruháznyitási hozzájárulás címén szednek sarcot a multik a terjeszkedésük finanszírozására. Ezen a jogcímen 200-300 ezer forintot kell megfizetni. A kereskedők a nem értékesített árut kártérítés nélkül adják vissza, ráadásul ha a beszállító például 100 megrendelt egységből csak 1-et nem szállít, vagy késik vele, akkor mind a 100 egység után megfizettetik vele a késedelmi vagy meghiúsulási kötbért.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






