21 °C Budapest

Átállt a sötét oldalra az Auchan

Pénzcentrum
2007. október 1. 05:40

Rálépett a gázpedálra az Auchan A Pénzcentrum.hu bevásárló-körképének legújabb felvonásában arról számolhatunk be, hogy az általunk vizsgált termékek és üzletek esetében a középmezőny egyre jobban besűrűsödik, míg a két, markánsan elkülönülő végpontot továbbra is a Metro és a Kaiser's alkotja. Az előző havi jelentős drágulás után kosarunk átlagára stagnálást mutatott, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy eseménytelenül teltek volna a mögöttünk álló hetek: az átlagos érték ugyanis elfedi a Tesco számottevő mértékű árcsökkentését és az Auchan ezt kompenzáló drágítását.

A Pénzcentrum.hu rögtönzött árukosarát alapvetően négy termékkategória alkotja, melyek a következők: italok (rövidital, sör, pezsgő, ásványvíz), alapanyagok (cukor, liszt, étolaj), higiéniás termékek (fogkrém, tusfürdő, tisztítószer, mosópor), egyéb (kenyér, kávé, szalámi). Olvasóink javaslatára a kosarat májusban kibővítettük a mosóporral és a téliszalámi torzító hatásának csökkentésére már csak fél kilót vettünk belőle.

A kosár összeállítása természetesen szubjektív, így nem állíthatjuk, hogy minden egyéb esetben ugyanez a sorrend alakulna ki a vizsgált kiskereskedelmi egységek között, néhány alább kiemelt érték azonban mindenképp elgondolkodtató.

Az összehasonlításba a Tesco, Auchan, Cora hármas mellé bekerült a Plus és a Metro is, valamint a sorból valamelyest kilógó (nem diszkont és nem hipermarket) Kaiser's. Minden kiskereskedelmi egység esetében fővárosi próbavásárlást végeztünk, az alábbi árak ezek alapján adódnak.

Az elmúlt 12 hónap áralakulását üzletenkénti bontásban bemutató grafikonon jól látszik a középmezőny feltorlódása, sokkal érdemesebb így arra kitérni, hogyan is jutottunk el eddig. A Tesco előző hónaphoz képest végrehajtott 1,9%-os árcsökkentése mellett figyelemre méltó az Auchan 2,6%-os hó/hó alapú emelése a vizsgált termékekre vetítve. Utóbbi lépés (illetve a hasonló lépesek sorozata) oda vezetett, hogy az egykor a legolcsóbb címmel büszkélkedő hipermarket árai mára körképünk összeállítása óta rekord magasságba szöktek, melynek megfelelően a Metro elsőségét senki nem veszélyezteti.


Az év/év alapú árváltozást ábrázoló alábbi grafikon nem tartogat különösebb meglepetést az előző havi összeállításhoz képest: a toplistát természetesen a finomliszt vezeti 80% feletti mértékű drágulással, az örök második pedig az ezen alapanyagból készülő kenyér.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A következő oldalra kattintva részletesebben is láthatjuk, mi változott és mennyivel, illetve mit hol éri meg beszerezni.

Mennyiből úsztuk meg?

Az alábbi táblázatok magukért beszélnek, a konkrét árak mellett bemutatják a hó/hó alapú árváltozás mértékét százalékban, termékekre és üzletekre lebontva:

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm