Miközben a vállalatok úgy érzik, hogy a kiszabott munkaügyi büntetések gyakran nem állnak összhangban a munkaügyi vétségek nagyságával, a munkaügyi felügyelők arról panaszkodnak, hogy akadályozzák őket a munkájuk elvégzésében - írja a Világgazdaság.
A végeredmény azonban ugyanaz, marad az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) által a tavalyi évben kiszabott 7,2 millió forintos büntetés, melynek a vállalkozók az igazságtalannak vélt döntések miatt még felét sem fizették ki. A helyzet azonban az idén sem jobb, eddig mindösszesen 534 millió forint folyt be a 1,7 milliárd forintos bírságtömegből, a vállalatok ugyanis a fizetés helyett inkább a fellebbezést választják.
Az OMMF a legtöbb esetben már nem önmagában, hanem a társhatóságokkal, a rendőrséggel és a határőrséggel, együtt ellenőrzi a hazai munkaadókat. A munkaügyi felügyelőség emellett együttműködik az APEH-hel és a VPOP-val is.
Az APEH-hel való együttműködés célja, hogy a fantomcégeket lebuktassa, itt jelentős előrelépést jelentett az egységes munkaügyi nyilvántartás és az adóhatóság rendszerének az összeolvadás.
A munkaügyi felügyelők főként a munkagépek biztonságosságát vizsgálják, de terítékre kerülnek az illegális jövedéki termékek is, itt főként a piacokra fókuszál majd az OMMF és az VPOP.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fokozott ellenőrzéseket örömmel fogadják az MGOSZ és az ÁFEOSZ tagvállalatai is, de úgy vélik, hogy gyakran aránytalanul nagy büntetést szabnak ki elenyésző vétségekért, ezért egyeztetéseket kezdeményeznek a hatóságok vezetőivel, hogy együtt megteremthessék az összhangot a vétségek és a bírságok nagysága között.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








