A tavalyi akció sikerein felbuzdulva, az idén is razziát tart a BKV. Tavaly az akció, naponta nyolcmillió forint pluszbevételt hozott a társaságnak.
A mintegy 450 ellenőr jelenléte azonban mostantól megszokott látvány lesz, ám azt, hogy hol, mikor és mennyi felügyel majd, egyelőre nem lehet pontosan tudni. A BKV-nál ugyanis naponta, hetente értékelik majd az eredményeket, és azoktól teszik függővé a további intézkedéseket - írja a Népszabadság.
A szigorítást elsősorban a fizető utasok érdekében állandósítja a cég, s az intézkedéstől azt remélik, jelentősen csökken a bliccelők száma. Becslések szerint majdnem minden harmadik BKV-utas nem fizet a szolgáltatásért, s ezzel évente mintegy 10 milliárd forint kárt okoznak a cégnek.
Ha az akció sikeres lesz, akkor elképzelhető, hogy még több ellenőrt vetnek be. Ehhez viszont újakat kell majd felvenni, alkalmazásuk költségét a pluszbevételből kívánja biztosítani a cég.
Az intézkedés már része annak az úgynevezett utasbarát módszernek, amelynek kidolgozására száz napot adott az új BKV-vezérigazgatónak a főpolgármester. A határidő március végén, április elején lejár, s úgy tudjuk, a számos pontot érintő stratégia akkorra a városvezetők asztalán lesz.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







