20 °C Budapest

A világ legértékesebb márkáinak rangsora: megdöbbentő eredményre jutottak az idén

Pénzcentrum
2007. április 24. 14:00

A Google lett a világ legértékesebb márkája, derül ki a Millward Brown által készített felmérésből. Az amerikai digitális óriás a Microsoftot taszította le trónjáról, aki a tavalyi első helyezés után, a Microsoft Vista bevezetését övező marketingkampány ellenére, csak a harmadik helyen végzett.

A végső rangsort másodlagos kutatásból származó források, illetve 1 millió fogyasztóval készített interjú alapján állították össze, az idei helyezések kialakulásában nagy szerepet játszott a corporate responsibility és az, hogy a vállalat milyen jelenléttel rendelkezik a fejlődő országokban.

A Google olyan hagyományos márkákat előzött meg, mint a második helyen végzett General Electrics, a Coca-Cola (4. hely), a Wal-Mart (7. hely) és az IBM, amely végül a kilencedik foglalhatta el. A nem amerikai vállalatok közül a kínai, China Mobile végzett az első, összességében pedig az ötödik helyen.

A lista érdekessége, hogy a Google anélkül tudott a hetedikről az első helyre előrelépni, hogy különösebb reklámozási tevékenységet folytatott volna, míg a Microsoftnak a grandiózus reklámkampány ellenére sem sikerült megőriznie első helyét.

A felmérést készítő vállalat vezérigazgatója szerint az eredmények mögött főként a kiemelkedően jó üzleti menedzsment, a felelősségteljes pénzügyi vezetés és az erős marketing tevékenység áll.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

További nagyobb előrelépéssel büszkélkedhet még az Apple és Starbucks, melyeknek nem kevesebb mint 13 helyezéssel sikerült előrébb kerülniük a világ legértékesebb márkanévvel rendelkező vállalatait tömörítő listán.

NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?