A Balatonnál a szabadstrandok már nyitva tartanak, míg a fizetős fürdőhelyek többsége május második felében vagy júniusban indítja a szezont
Jártál már úgy, hogy elindultál nyaralni, de Ferihegyről már óriási késéssel szállt fel a géped? Volt már olyan, hogy amúgy is elkenődve repültél volna haza a tenger mellől, és még rátett, hogy a tervezett esti időpont helyett csak hajnalban szálltál le Budapesten? Mindkét esetben jogosult lehettél kártérítésre, és jó hír, hogy évekre visszamenőleg is be lehet nyújtani a kárigényt. Azt is mutatjuk, hogyan.
Vannak dolgok, amiket nehéz megszokni és felfogni a repüléssel kapcsolatban. Első ilyen furcsaság, hogy az a batár nagy fémtömeg, miért marad a levegőben? Persze, hogy van rá logikus fizikai magyarázat, de akkor is gyanús az egész, ha az elméleti háttere egyébként érthető.
Minden le- és felszálláson, turbulencián és furcsa repülős élményen túl jobban megkeserítheti az életedet, ha sokat késik vagy törlik a géped. Ez teljesen keresztülhúzza a számításaidat.
Milyen esetek ellen vagy védve?
Vissza kell adják a jegyed árát, vagy alternatív útvonalat kell, hogy felajánljanak, ráadásul ingyen,
- ha azért nem tudsz felszállni a gépre, mert több jegyet adtak el, mint ahány ülőhely van,
- ha törölték a járatodat, esetleg
- egyéb, önhibádon kívül eső okból nem szállhatsz fel a gépre.
Ha egyébként túlfoglalás (overbooking) miatt nem szállhatsz fel a gépre, akkor rögtön 600 eurót (186 ezer forintot) kerestél, és ennek egy részét, a panaszok elkerülése végett, akkor is ki szokták fizetni, ha egy későbbi géppel, vagy egy másik útvonalon eljuthattál a célállomásodra.
Az ennél gyakoribb kártérítési ok, a három órát meghaladó késés. Itt a vonatkozó jogszabályok megkülönböztetik, hogy 1 500 kilométernél közelebbre vagy messzebbre utaztál.
- 1500 kilométer alatt 250 euró (77 500 forint) jár neked
- 1500 kilométer felett pedig 400 euró (124 ezer forint)
- továbbá, ha 3 500 kilométernél messzebb, az EU-un kívülről, vagy azon kívülre utazol, akkor 600 euró kártérítésre vagy jogosult.
Ennél több mindenre is jogosult vagy, arról, hogy mikor kell ellássanak étellel illetve információval késés esetén, ide kattintva tudsz magyarul tájékozódni.
Ki kell perelnem?
Számos cég szakosodott már arra, hogy ezeket a kártérítési összegeket, közvetítői díj ellenében, megszerezzék neked a légitársaságoktól, ám érdemes közvetítő nélkül próbálkozni először, hisz akkor a kártérítés teljes összegét megtarthatjuk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
amit pedig ide kattintva tudsz magyar nyelven letölteni.
Ha úgy gondolod, hogy kártérítésre vagy jogosult, érdemes ezt minél hamarabb jelezni a légitársaságnak, az ugyanakkor országonként változhat, hogy a helyi szabályozás szerint mennyi időn belül kell igényedet legkésőbb benyújtani. Vannak azonban olyan bírósági végzések, melyek alapján ez még évekkel a késés vagy géptörlés után is megtehető.
Mindig jár?
Van néhány körülmény, melyekért nem felelnek a légitársaságok, és ha ezekből adódóan késünk vagy törlik a járatunkat, akkor semmilyen kártérítésre nem vagyunk jogosultak.
Ezen körülmények közé tartozik
- a rossz időjárás,
- ha két héttel a menetrend szerinti indulás előtt törölték a gépedet, vagy
- ha felajánlottak egy járatot hasonló menetrenddel, ugyanazon az útvonalon.
Ezen körülményeken kívül pedig mindig érdemes próbálkozni, hátha egy kisebb késés esetén is visszafizet neked valamennyi pénzt a légitársaság.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








