Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2026. 9. hetéből.
Ha a Balaton környékén jársz, és egy jót akarsz enni, akkor érdemes tájékozódni előtte, hogy a lehető legjobb ár-érték arányú helyet sikerüljön megtalálnod. Mi most ebben segítünk neked: összeszedtük a 10 legjobb vendéglőt, amivel biztosan nem nyúlsz mellé.
Ahogy arról a Pénzcentrum már több alkalommal is beszámolt, igencsak elszabadultak az árak idén a Balaton partján. A palacsintáért 250-300 forintot kell fizetnünk, a lángosért minimum 600-at, de Csopakon például 1200 forintba kerül egy sajtos-tejfölös lángos. A rántott csirkemell sült krumplival, rizzsel 2390 forint, sajttal töltve egy százassal több, a milánói borda pedig 2690 forint. A gíroszpitáért 1200-at, a gírosztálért 2100 forintot kérnek. A sült hekk hatezer is lehet, pláne, ha kenyeret és savanyút is kér mellé az ember.
Persze ha megfelelő minőségű az étel, az embernek nem vérzik annyira a szíve, ám sok helyen tapasztalhatjuk turistaként, hogy sem figyelmes kiszolgálás, sem pedig ízletes fogásokat nem kapunk a pénzünkért.
Más a helyzet azonban, ha előre tudjuk, ebben a helyben biztosan nem fogunk csalódni. Mivel egyre többen ismerik fel a Balaton és környékében rejlő potenciált, és egyre nagyobb népszerűségnek is örvendnek a környék vendéglátóhelyei. A Magyar Konyha évek óta listázza nem csak a fővárosi, de a tó környéki helyeket is legfrissebb nyári számának gasztrokalauz melléklete több száz balatoni helyet listáz, hogy ne csak hekkben, lángosban gondolkodjanak a nyaralók, hanem kóstolják meg a helyi jellegzetes ízeket is.
A Top 10 Vendéglőt bemutató lista olyan hangulatos helyeket ajánl, ahol a hagyományos és a modern ételek egyaránt megtalálhatók, ahol a minőség is számít, de az elsődleges szempont mégis az, hogy a vendég otthonosan érezze magát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kiadvány alapján a 10 legjobb vendéglő 2020-ban a Balatonnál:
- Farm Inn Fogadó - Zalacsány
- János Vendéglő - Siófok
- Kerekes Pince Kertvendéglő - Balatonalmádi
- KisKert Vendéglő - Siófok
- Konyha-Kert Bisztró és Bár - Balatonszepezd
- Mi a kő Étterem és Borbár - Köveskál
- Neked főztem - Zánka
- Rozmaringos Kiskert Vendéglő és Pizzéria - Siófok
- Söptei Bor és Gasztronómia - Csopak
- Zománc Bisztrócska - Vászony
A Farm Inn Fogadó félreeső erdei vendéglőjében étlap nincs, cserébe egyszerű házias ételeke kínálnak. Egy szombati zenés vacsora ára: 8490 forint/fő. János Vendélőben a levesek 1200-2800 forint között vannak, szárnyasok 3500-5000 forint, a halételek 4290 forintba kerülnek. A Kerekes Pincében levest 950-1300 forint között kapunk, a főételek 3000-4000 forintba kerülnek, desszertek 900-1100 forintba. A KisKert Vendéglőben igazi klasszikus, magyaros ételekt ehetünk egy kicsit újragondolva: levesek 1400-1600 forintba kerülnek, a főételek nagy része 4 ezer forint alatt van (vörösboros marhapofa pörkölt, paprikás, petrezselymes galuskával), desszertek 1390 Ft.
Szepezd egyik leghangulatosabb pontján, a Konyha-Kert Bisztró és Bárban a napi korlátlan menü 12:00-15:00 óra között 1990 Ft/fő. Az étlapon az egyik leghangsúlyosabb elem a mangalica, de sokféle halból is lehet választani.
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







