Üres buszülések volán máv

Erről sok magyar megfeledkezik, amikor csoportos útra indul: sokat spórolhatnának ezzel, mégsem használják ki

2026. március 1. 10:35

A tavasz közeledtével idén is felhívja a csoportos kirándulások szervezőinek figyelmét a MÁV: az előzetes bejelentéssel, regisztrációval nemcsak a kényelmes ülőhelyek garantálhatók, hanem a kísérők ingyenes utazása is csak így biztosítható!

A csoportos utazásokra vonatkozó minden szükséges további információ, előzetes regisztrációhoz szükséges elérhetőség és bejelentő lap ezen az oldalon elérhető.

Az elmúlt időszakban örömteli rekordok születtek a közösségi közlekedésben: tavaly mintegy 31 ezer iskolás és turistacsoport választotta a vonatot, míg több mint 12 ezren döntöttek az autóbuszos utazás mellett - közölte a MÁV. A tarifareform kedvező változásainak köszönhetően ez a népszerűség tovább nőhet, hiszen a 14 év alattiak mellett – előzetes regisztráció mellett – a csoportok kísérői is díjmentesen utazhatnak. A MÁV célja, hogy járataik segítségével minden osztálykirándulás és túra terve megvalósulhasson, ehhez azonban elengedhetetlen a szervezők partnersége és előrelátása.

Kérik a pedagógusokat és túraszervezőket, hogy utazási szándékukat a lehető legkorábban jelezzék a hivatalos felületen. Ez a lépés nem csupán adminisztráció, hanem a komfortos utazás alapfeltétele: a bejelentés alapján tudják a szakemberek felmérni, hogy szükséges-e plusz kocsikat kapcsolni a vonatokhoz, vagy indítani rásegítő autóbuszokat. Fontos hangsúlyozni, hogy

az előzetes regisztráció akkor is kötelező, ha a csoport tagjai érvényes ország- vagy vármegyebérlettel rendelkeznek.

A vasúti és HÉV-es utazásoknál legalább 7 nappal, míg autóbuszos kirándulásnál legalább 15 nappal az indulás előtt szükséges leadni az igényeket.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azoknak a szervezőknek, akik még keresik a tökéletes úti célt, egy újabb segítséget kínálnak: a MÁV-csoport turisztikai ajánlója kiváló inspirációs forrás lehet. Az oldalon számos belföldi látnivaló, rejtett kincs és programötlet található, amelyek mindegyike kényelmesen megközelíthető közösségi közlekedéssel, így a szervezés terhe is csökken.

Javasolják, hogy a zsúfoltság elkerülése érdekében – amennyiben a program engedi – érdemes a kedd, szerda vagy csütörtöki napokat, illetve a csúcsidőn kívüli időszakokat választani. A HÉV-járatokon utazó gyermek- és múzeumlátogató csoportok számára szintén egyszerűsített online űrlapok állnak rendelkezésre a regisztrációhoz. A MÁV munkatársai pedig minden esetben készséggel segítenek az optimális útvonal és a szükséges jegyek kiválasztásában, hogy az utazás ne csak eljutás, hanem valódi élmény legyen - írták a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem