A Gazprom tárgyalásokat folytat a magyar Mol vállalattal a szerbiai NIS olajvállalatban meglévő többségi részesedésének lehetséges eladásáról.
A járvány második hulláma megérkezett, de rendelkezésre állnak a hatékony egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországon - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a 2020. szeptember 11-én tartott Kormányinfón.
Nem engedhetjük meg, hogy a vírus a mindennapokat veszélyeztesse, az oktatást a munkahelyeket veszélybe sodorja. A védekezés célja nem csupán az, hogy a lehető legkevesebben haljanak meg, hanem hogy az ország működőképességét megőrizzék, az iskolák, óvodák, bölcsődék működhessenek - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette:
Gulyás Gergely hozzáfűzte, a mai 700 feletti fertőzésszám ugyan új rekord, de a halálozások száma nem nőtt, mert a fiatalabb korosztály érintettebb, és a vírus is kevésbé erős, mint tavasszal.
- tette hozzá Gulyás Gergely.
Azzal kapcsolatban, hogy ma reggel Orbán Viktor arról beszélt, hatósági árat vezethetnek be a tesztekre, Gulyás elmondta: olyan árat vezethetnek be, amelyen nincs 4-5-szörös profit a tesztanyag költségéhez képest, erről a következő napokban dönthetnek. "Olyan különbségek voltak, melyek a piacgazdaság szabályai szerint előállhatnak, de indokolt, hogy az állam közbelépjen." Hozzátette:
Arra a kérdésre, hogy a fokozódó járványhelyzet miatt elképzelhető-e, hogy bevezetik az esti kijárási tilalmat, Gulyás Gergely elmondta: "járványhelyzetben az elképzelhető dolgok mindig elképzelhetők, de a cél az, hogy az élet ne álljon meg, a gazdaság működőképes maradjon."
Gazdasági helyzet
Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy sok finanszírozási eszköz még rendelkezésre áll a járvány elleni védekezésre, de sokat költött már Magyarország, több mint 2202 milliárd forintot tesznek ki a ráfordítások erre, ehhez jönnek hozzá az NHP hajrá és a hitelmoratórium gazdaságélénkítő hatásai.
- fogalmazott a miniszter, aki azt is leszögezte, hogy bár a számok negatívak, de a júliusi munkanélküliségi adat 4,7 százalék volt, az EU átlaga 7,2 volt ebben a hónapban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A miniszter elmondta: "A legtöbb elemző szerint 3 százaléknál nagyobb lesz a recesszió, ennél valószínűleg nagyobb lesz a recesszió, a kormány hivatalos álláspontját a Pénzügyminisztérium közli majd. A harmadik negyedéves adatokról részinformációkkal rendelkezik a kormány, vannak olyan szektorok, ahol nehezen indul újra a gazdaság, a kiskereskedelmi forgalom jól alakul, de vegyes a kép." Hozzátette: Az év végére 70 százalék felett lehet az államadósság.
Home office, iskolabezárás, idősek vásárlási idősávja, gyermekvédelem
A hagyományosnál jóval direktebb home office lehetőségével kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, ahol távmunkával biztosítható a működés, ott támogatják a home office-t, de a gyárak és olyan üzemek, ahol ez nem megoldható, a további működést támogatják.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, jelen pillanatban értékelik a nemzeti konzultáció kérdőíveit; ezt követően döntenek az idősek vásárlási idősávjának bevezetéséről.
A kormány egy gyermekvédelmi csomagot tervez év végéig - jelentette be Gulyás. Mint elmondta: "A gyermekvédelem megerősítése, a szabályok szigorítása is terítéken van, mely ebben a csomagban helyet kaphat."
Béremelést kaphatnak az ápolók
"460-470 ezer forintra nőhetnek az ápolói bérek jövő évtől kezdődően. Az első 20 százalékos emelés novemberben lesz, és 30 százalékos lesz januárban" - mondta Gulyás Gergely. Hozzátette: "Egy egészségügyi szakápoló havonta durván 20-30 plusz munkaórát dolgozik, ezzel együtt értendő az említett bér."
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








