Magas-Tátrában szeptember végén havazás kezdődött, a Lomnici-csúcson pedig szerda reggelre 22 centiméteres hóréteg alakult ki.
A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt ismét láthatóvá váltak az Újvidék közelében fekvő, 18. századi Szigetsánc (Insel Schanz) erődítmény víz alatt nyugvó maradványai.
A történészek szerint a Szigetsánc a péterváradi vár külső védelmi rendszerének részeként épült a 18. század közepén. Létrehozását az 1694-es péterváradi ostrom tapasztalatai indokolták, amikor a török tüzérség a Hadi-szigetről ágyúzta a Vízivárost és a császári csapatok állásait. Ez rávilágított a vár folyó felőli sebezhetőségére, ezért az új, földsáncokból, négy bástyából, vizesárokból és fedett összekötő utakból álló erődítmény fő feladata az ellenséges átkelések megakadályozása lett.
A védmű sorsát azonban az évszázadok során megváltozó folyómeder pecsételte meg. A Duna főága fokozatosan átvágott az egykori Hadi-szigeten, elmosva annak jelentős részét. A 19. század első felében zajló folyószabályozások és a gyakori magas vízállások tovább rontották az erőd állapotát, mígnem a romok végleg víz alá kerültek - jelentette a HVG.
A szakemberek rámutatnak, hogy a folyó főmedre ma már részben pontosan ott halad, ahol egykor a sziget feküdt. Emiatt a maradványok kizárólag a jelenlegihez hasonló, extrém alacsony vízállás idején bukkannak elő. A romokról legutóbb huszonhét éve, 1999-ben esett szó, amikor a NATO-bombázásokat követő víz alatti gázvezeték-építés során a munkagépek a történelmi falmaradványokba ütköztek.
Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






