22 °C Budapest
Fiatal jóképű férfi a tömegközlekedésben

Itt a megoldás a budapesti tömegközlekedés Achilles-sarkára: a lakosok véleménye alapján vezetik be az új rendszert

2026. március 26. 16:28

Hamarosan átalakul a budapesti éjszakai közösségi közlekedés, folytatódik az éjszakai hálózat megújításának az előkészítése. A BKK a tavaly beérkezett több tízezer lakossági és kerületi vélemény alapján továbbfejlesztette javaslatát, ezzel kapcsolatban március 25-től újabb társadalmi egyeztetést indít. Az átalakítás célja, hogy a nappalihoz jobban hasonlító, egyszerűbb és kiszámíthatóbb éjszakai hálózat jöjjön létre a fővárosban, még több utas számára legyen elérhető és vonzó alternatíva az éjszakai közösségi közlekedés Budapesten.

A BKK ismét várja az utasok véleményét, javaslatait a tavaly bemutatott budapesti éjszakai közösségi közlekedési hálózat átalakításáról, amit az ügyfelektől beérkezett visszajelzések alapján dolgozott át. A társadalmi egyeztetés első fordulójában tapasztalt kiemelkedő részvétel – 6638 kitöltött kérdőív, több mint kétszáz fő jelen lévő a BKK Agórákon, összesen 36 ezernyi megfogalmazott észrevétel – mellett a kerületi önkormányzatok és a civil szervezetek javaslatai is szerepelnek a legújabb tervben. A válaszokat a BKK vonalanként és térségenként összesítette, hogy azokra a leghatékonyabban reagáljon. (A társadalmi egyeztetés első fordulójának eredményei ide kattintva érhetők el.) A társadalmi egyeztetést április 8-ig lehet kitölteni az alábbi linkre kattintva: bkk.hu/ejszakai.

A lehető legtöbb észrevétel figyelembevételével átdolgozott hálózati modell az eredeti célok mentén készült. A BKK továbbra is arra törekszik, hogy a jelenlegi hálózat észszerűsítésével, a sűrűn lakott területeken a járatok sűrítésével és azok logikusabb kapcsolódásaival olyan éjszakai rendszer jöjjön létre, amely minél jobban hasonlít a nappali hálózatra. A társaság hisz abban, hogy a főváros akkor működik jól, ha éjszaka is élhető, és ezt leginkább a versenyképes közösségi közlekedéssel éri el.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott legújabb koncepció tartalmazza a már korábban bemutatott és a vadonatúj hálózati javaslatokat is. A második körös társadalmi egyeztetés ezért elsősorban az újdonságokkal kapcsolatban várja a véleményeket. A BKK a két társadalmi egyeztetés eredményét összehangolva alakítja ki a végleges hálózatot, ami a vélemények átvezetését követően, várhatóan 2026 júliusában indulhat el.

Milyen típusú járatok alkotják az új éjszakai hálózatot?

  1. A társadalmi egyeztetések eredménye alapján javasolt új éjszakai járatok (pl. a 912-es éjszakai autóbusz, a 980-as éjszakai trolibusz), továbbá a jelenlegi hálózathoz képest jelentősen módosuló járatok (pl. a 941-es, a 966-os éjszakai autóbusz).
  2. A jelenlegi hálózathoz képest új vonalvezetésű, de már az első javaslatban is bemutatott járatok (pl. a 934-es, a 997-es éjszakai autóbusz).
  3. Az új, éjjel-nappal közlekedő járatok (pl. a 9-es, a 63-as autóbusz) és a már ma is létező, éjjel-nappal közlekedő járatok (a 6-os villamos, a 100E és a 200E autóbusz).
  4. A továbbra is változatlan vagy kismértékben módosított útvonalon közlekedő éjszakai járatok (pl. a 922-es, a 943-as éjszakai autóbusz).

Az új hálózat a korábbihoz viszonyítva jóval nagyobb területi lefedettséget (pl. Budafok, Zugliget, Virányos, Rákospalota, Megyer) és a külső kerületekbe (úgymint Rákoskert, Rákoscsaba vagy Pécel) biztosítana gyorsabb eljutást.

Néhány példa ezekre a változásokra:

  • A 9-es busz a teljes útvonalán éjjel-nappal közlekedik.
  • Az új 941-es busz egyenes vonalú, közvetlen belvárosi kapcsolatot ad a Rákospalotai határút, a György utca és a Csömöri út térségének, továbbá feltárja az éjszaka eddig kiszolgálatlan Egressy utat és Budafoki utat, és új közvetlen éjszakai budafoki, nagytétényi, zuglói és rákosszentmihályi kapcsolatokat biztosít.
  • Békásmegyer nyugati felén az eddig éjszaka kiszolgálatlan Ezüsthegy utcát és Táncsics Mihály utcát a 917-es busz tárja fel. Békásmegyer keleti felén az Újmegyeri tér térsége közvetlen pesti belvárosi kapcsolatot kap a 934-es busszal.
  • A módosított útvonalú 966-os busz közvetlen belvárosi, rózsadombi és soroksári kapcsolatot hoz létre úgy, hogy a 912-es busszal együtt kétszeresére nő az óránkénti indulások száma a Deák Ferenc tér és a Víziváros között.

A tervek szerint bővülne az igényvezérelt járatok köre is, amelyek az utasforgalmi igények alapján közlekednek. Néhány nappali járat hétvégén késő este – a 2025 júniusa óta hajnalig közlekedő metrók üzemidejéhez igazodva – többször közlekedik.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A BKK célja olyan kiszámítható, észszerű és teljesebb éjszakai hálózat kialakítása, amely a késő este bővebb üzemidővel közlekedő M2-es, M3-as és M4-es metró és a hozzájuk hangolt nappali autóbuszjáratok mellett nagyobb területi lefedettséget biztosít, egyenesebb útvonalú járatokkal gyorsítja az eljutást a külső városrészekbe, valamint a nappal is jól ismert utazási irányokat fedi le.

Az új éjszakai hálózat jobb kapcsolatokat, kényelmesebben és gyorsabban elérhető, azaz versenyképesebb alternatívát nyújt a közösségi közlekedést előnyben részesítő ügyfelek számára. A társadalmi egyeztetést április 8-ig lehet kitölteni, erre inkre kattintva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem