A Pénzcentrum 2025. december 7.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A jövő héten folytatódik a változékony időjárás: kedden újabb front érkezik, többfelé várható csapadék és visszaesik a hőmérséklet, de a hét második felében csökken a csapadék esélye és ismét melegedés kezdődik, a hét végén már jellemzően derült idő várható 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekkel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn a pára és köd feloszlása után a nap nagy részében gyengén felhős, napos időre van kilátás, de időszakosan előfordulhatnak felhősebb körzetek. Az északkeleti tájakon délelőtt egy-egy zápor nem kizárt, másutt nem valószínű csapadék. A délnyugatira forduló szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 20 és 26 fok között valószínű.
Kedden északnyugat felől frontális felhőzet érkezik, így erősen megnövekszik a felhőzet, és összességében több helyen is kialakulhat zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Hajnalban általában 10 és 16 fok között alakul a hőmérséklet, a csúcsérték 18 és 28 fok között valószínű; az északnyugati országrészben lesz hűvösebb, a délkeleti határ mentén melegebb.
Szerdán általában felhőátvonulásokra kell számítani, de a Dunántúlon erősebben felhős lehet az ég. Helyenként gyenge zápor előfordulhat. Nagyobb területen kísérhetik élénk, helyenként erős lökések az északnyugati szelet. A hőmérséklet hajnalban általában 10 és 16 fok között alakul - az Északi-középhegység északi oldalán hidegebb lesz -, míg délután 19-24 fok valószínű.
Csütörtökön változóan, napközben időszakosan erősen felhős idő várható, északnyugaton, északon néhol gyenge eső előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél többfelé élénk, erős lehet. A minimum többnyire 9-16, a maximum 20-27 fok között valószínű.
Pénteken a hajnali ködfoltok és rétegfelhőzet feloszlása után túlnyomóan napos időre lehet készülni, de északkeleten több gomolyfelhő képződik, és ott egy-egy gyenge zápor nem kizárt. A nyugatias szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalban 10-16, délután 23-29 fok várható.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szombaton a hajnali ködfoltok és rétegfelhőzet feloszlása után túlnyomóan derült lesz az ég. A déli szél megélénkülhet. A minimum-hőmérséklet 10 és 17, a maximum-hőmérséklet 24 és 29 fok között alakulhat.
Vasárnap a hajnali ködfoltok és rétegfelhőzet feloszlása után túlnyomóan derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de északnyugaton lehetnek felhősebb tájak is. Csapadék nem valószínű, a déli, délkeleti szél megélénkül. A minimum-hőmérséklet 12 és 18, a maximum-hőmérséklet 26 és 31 fok között lesz.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








