A derült ég és a száraz levegő miatt gyors lehűlés jön, ami különösen a kerti növényekre jelenthet veszélyt.
Kiadták a riasztást: nagy vihar jön kedden, ezekben az országrészekben csap le az égi rettenet
Kedden országszerte változékony időjárás várható, helyenként csapadékkal és erős széllökésekkel - közölte a HungaroMet.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés lesz jellemző, bár a középső és nyugati országrészeken délelőtt még felhősebb területek is előfordulnak, amelyek délután fokozatosan csökkennek. Ezeken a területeken főként délelőtt eső, zápor is kialakulhat, délután pedig a Dél-Alföldön is számíthatunk néhány záporra.
Az északias szelet a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet délutánra általában 26 és 30 fok közé emelkedik, de a felhősebb részeken ennél hűvösebb lesz. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő.
A figyelmeztető előrejelzés szerint a délelőtti órákig elsősorban a Dunántúl északkeleti részén és az Északi-középhegység nyugati, északnyugati felén helyenként zivatar alakulhat ki intenzív csapadékkal (15-30 mm).
Egyes helyeken felhőszakadás (30 mm feletti csapadék) sem kizárt, erre legnagyobb esély a Dunakanyar térségében van. A nap további részében veszélyes időjárási jelenségek valószínűsége alacsony.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








