A Pénzcentrum évek óta gyűjti a strandárakat, és bár még nem minden település tette közzé a 2026-os díjakat, a már elérhető adatok alapján idén is...
Hétfőtől újabb járatokra terjeszti ki a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Közleményében a társaság azt írta: felméréseik alapján az utasok összességében pozitívan ítélik meg és gyorsan alkalmazkodtak a hétvégén már a legtöbb járaton bevezetett elsőajtós felszállási rendhez.
A hétköznapra vonatkozó elsőajtós felszállási rendet olyan fővárosi autóbusz- és trolibuszjáratokon vezetik be, amelyeken hétvégén már ismert és jól működik ez a rendszer. Az intézkedésnek köszönhetően a járművezetők a kisebb forgalmú időszakban már az utazás kezdete előtt ellenőrizni tudják a jegyeket és a bérleteket, így csakis az érvényes utazási jogosultsággal rendelkezők utazhatnak a járműveken - írták.
A május 5-től érvényes intézkedés a 44-es, a 45-ös, a 85-ös, a 136-os, a 139-es és a 142E jelzésű autóbuszokat érinti, valamint a 75A és 75-ös, illetve 76-os vonalakon közlekedő, a végállomásokról 20 óra után induló trolibuszokat.
A BKK azt kéri az utasoktól, hogy a gyors felszállást segítsék azzal, hogy időben előkészítik a jegyeket, illetve bérleteket. A bérletesek esetében ezt jelentősen megkönnyíti a BudapestGO alkalmazásban tavaly bevezetett "felszállok" gomb, amellyel nincs szükség kódbeolvasásra, felszálláskor elég csak rákattintani a "felszállok" gombra, majd kiválasztani az aktuális járatot, amelyet GPS-alapon érzékel az alkalmazás. Ezután megjelenik a mozgó ábra, amelyet elsőajtós felszálláskor a járművezetőnek, illetve a metróbejáratnál szükséges felmutatni ellenőrzés esetén.
A tájékoztatás szerint az első napokban utaskoordinátorok is segítik az utasokat a legforgalmasabb megállókban. A társaság a bevezetést követően folyamatosan elemzi és értékeli az intézkedés hatásait, szükség esetén korrigál. Pozitív tapasztalatok esetében a közeljövőben további vonalakon is tervezi bevezetni az esti elsőajtós felszállási rendet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Azt írták, a BKK az új elsőajtós felszállási rend bevezetése mellett az elmúlt években és a közelmúltban is számos intézkedést hozott, hogy tovább növelje az ügyfelek biztonságérzetét. Ilyen például az idén januárban megalakult Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat, amely a közös, 24 órás diszpécserszolgálatnak köszönhetően hatékonyan avatkozhat be a rendészeti fellépést igénylő helyzetekben. A Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat májustól már a BudapestGO-ban, valamint az 1443-as telefonszámot közvetlenül tárcsázva is elérhető.
A BKK adatai szerint a 2024-ben huszonöt, fővárosban közlekedő járatra kiterjesztett esti elsőajtós felszállási rendet gyorsan megszokták az utasok, a kezdeti időszakban előforduló valamivel hosszabb felszállási idő mára jelentősen lerövidült. A társaság legfrissebb, 2024-es reprezentatív felmérése alapján a fővárosban közlekedők nagy része pozitívnak ítéli meg az új rend hatását, és tízből kilencen összességében biztonságosnak tartják a fővárosi közlekedést - olvasható a közleményben.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








