Az elmúlt két évben jelentősen nőtt az alkalmi borfogyasztók aránya a 18-40 éves korosztály körében.

Bekerülhet az új KRESZ-be, hogy biztonságos környezetben 50 helyett akár 70 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek a villamosok.
A BKK kezdeményezésére bekerülhet az új KRESZ-be, hogy zárt pályán, biztonságos környezetben a mostani 50 helyett akár 70 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek majd a villamosok. Karácsony Gergely főpolgármester friss posztja szerint Budapesten is több olyan pályaszakasz van, ahol fel lehet gyorsítani a villamosok közlekedését, így a város több részén is csökkenhet az eljutási idő. Megjegyezte: ez nem helyettesítheti a nagyobb közlekedési fejlesztéseket, de javíthat a szolgáltatás minőségén.
A tervről korábban már Vitézy Dávid fővárosi képviselő is beszámolt, ő a múlt héten azt írta, a városfejlesztési és közlekedési bizottság elfogadta a tervezetet. Felkérték a BKK-t, a BKV-t és a Budapesti Közutat, hogy májusig dolgozzák ki a terveket és jelöljék ki az első érintett vonalakat.
Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


