17 °C Budapest
Siófok, 2024. március 28.Hattyúk a Balatonban, a siófoki Krúdy sétánynál 2024. március 28-án.MTI/Vasvári Tamás

Elárverezte az állam a Balaton egyik legértékesebb telkét: ez épülhet az egykori hotel helyén

2025. február 19. 09:30

Elárverezték Balatonföldvár egyik legértékesebb ingatlanegyüttesét: a partmenti telkeken egy egykori szálloda és egy építési terület van.

Elárverezte Balatonföldvár egyik legértékesebb ingatlanegyüttesét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tavaly ősszel, a vételár 1,3 milliárd forint volt - írja a hvg.hu. A két helyrajzi számon lévő balatonföldvári ingatlanon egy, a parthoz közeli egykori szálloda és közvetlenül mellette egy építési terület van. Az elárverezett balatonföldvári ingatlan kikiáltási ára 950 millió forint volt, a licitlépcső pedig 2 millió forint. Azaz az 1,3 milliárdos eladási ár azt mutatja, hogy igen jelentős lehetett az érdeklődés az ingatlanra.

A legmagasabb ajánlatot a közösen licitáló DAW Építész Stúdió Kft., valamint az LRL 22 Capital Kft. tette. Az utóbbi cégnek az a Mikesy Álmos az egyetlen tulajdonosa, aki a Gránit Bank többségi tulajdonában álló Gránit Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. Mikesy Álmos a lap kérdésére azt közölte: az alapkezelőnek nem lesz semmilyen köze a balatonföldvári befektetéshez, és az nem vesz részt a projekt finanszírozásában. Vámos Zoltán, a DAW ügyvezetője alap kérdésére azt közölte, hogy olyan magas minőségű lakóingatlant akarnak tervezni, amely „példaértékű lehet a balatoni fejlesztések terén”.

Címlapkép: Vasvári Tamás, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 26. szerda
Emánuel
13. hét
Március 26.
A Lila nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33