Komoly áremelés jön a Balatonnál 2025-ben? Ami most van, nem fenntartható

Pénzcentrum: Legyen kedves meséljen a VistiBalaton365 létrejöttének körülményeiről!

Princzinger Péter: A BalatonBike365 weboldallal és applikációval indult minden, amivel egyébként pont nem az volt célunk, hogy az emberek körbebiciklizzék a Balatont, hanem hogy távolodjanak el a parttól 5-8-10 kilométerre, fedezzék fel Vászolyt, Pécselyt, Szentantalfát, Badacsonyt, a Keszthelyi-hegységet vagy éppen a somogyi dombvidéket. Ez egy látogatómenedzsment megoldás, ami abban segítheti a térséget, hogy a jövőben ne csak az a 8-10 nagyobb település részesüljön a turisták költéseiből, amelyek a parton vannak, hanem a 177 balatoni térségi településből még legalább 80-90, ahol ugyan strandolni nem lehet, de van más izgalmas attrakció: egy kilátópont, egy sajtmanufaktúra, egy Kőröshegyi levendulás, egy Folly Arborétum, vagy egy Kápolnapusztai Bivalyrezervátum. A Balaton körül 20-30 kilométeres sávban olyan természeti csodák, olyan értékes látnivalók vannak, amelyek létezéséről a magyarok túlnyomó többsége egyáltalán nem tud.

Az oldalon és az applikáción négy évig dolgoztunk, és ezalatt az időszak alatt komoly kapcsolatrendszerünk alakult ki a helyi szereplőkkel, ezen felül létrejött egy infrastruktúra, melybe beletartoznak az útvonalakon lévő építmények, a pihenőhelyek, szervizoszlopok, táblák, kölcsönzők - létrejött egy kerékpáros turisztikai szolgáltatás együttes. Plusz lett egy 20 fős csapatunk, amiben van kerékpáros „szaki”, közgazdász, adatelemző, informatikus, bölcsész, jogász, turisztikai marketinges - tehát nagyon sokféle tudás összejött ebben a projektcsapatban. Éppen ezért a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen úgy gondoltuk, erre a munkaszervezetre „rá lehetne adni egy másik kabátot” is, és elvállaltuk az általános balatoni térségi desztinációmenedzsmentet. Ez a VisitBalaton365.

Tehát akkor a Balaton térbeli kiterjesztése után az időbeli kiterjesztés lett a céljuk?

Inkább én úgy mondanám, hogy egy aktív turisztikai termékre, a kerékpározásra létrehoztunk egy szolgáltatás együttest, ami infrastruktúrából, emberi kapcsolatokból, tudásból áll, és úgy láttuk, amit mi a biciklisták, biciklis szolgáltatók vonatkozásában csináltunk, azt miért ne csinálhatnánk meg „nagyban”, az összes szereplő a vonatkozásában? Ezután egész egyszerűen az történt, hogy azt a BalatonBike365 Nkft-t, amit a projekt eredmények fenntartására hoztunk létre, átneveztük VisitBalaton365 Nonprofit Kft.-re. Az MTÜ pedig kötött velünk egy szerződést, melynek értelmében Balaton térségében a desztinációmenedzsment feladatokat mostantól mi látjuk el.

Mit tart a legfontosabb feladatuknak?

A szolgáltatók szemléletének formálását.

És az utazók szemléletformálása?

Persze az is fontos, de arra akkora szükség talán nincs, hiszen rengeteg szervezet, magazin, honlap, Facebook csoport létezik, amelyik a Balatont népszerűsíti, ezek egy része mögött van egy szervezet, egy szerkesztőség, vagy egy közösség, aki hirdetik, hogy a Balaton szép ősszel, télen és tavasszal is. Ezt rajtunk kívül is nagyon sokan mondják, ebbe a versenybe szerintünk nem kellett már beszállni. Ehelyett olyan weboldalt fejlesztettünk, amilyen még nem volt, vállaltuk például, hogy az év minden hetére három programot ajánlunk a Balaton térségében. Meg akarjuk mutatni a kétkedőknek, hogy rengeteg izgalmas esemény várja őket itt az év 3., 15. és az 52. hetében is. 100 magyarból 88 ugyanis nem tud róla, hogy a Balaton egész éves lehetőségeket kínál.

Ez hivatalos felmérés?

Igen, a saját kutatásunk, reprezentatív. Ebből tudjuk, hogy 100 magyarból 88 úgy tudja, hogy a Balaton az nem más, mint nyaralás, napsütés, lubickolásra alkalmas víz, lángos, sör, hekk, gumipapucs és drágaság. De azt alig tudja valaki, hogy egyébként a Balaton Magyarország egyik legnagyobb szőlőtermő területe és egyik legnagyobbborrégiója, hat borvidékkel. Az asszociációs kérdésnél a bor nem került bele az első 25 szóba, ami a megkérdezetteknek eszükbe jut a Balatonról. Éppen ezért, az egyik dolog, amit nagyon meg kell erősíteni az emberek tudatában, az a helyi gasztronómia és a bor ismertté tétele. Van dolog tehát ezzel is, bőven, annak a 88 embernek a fejében rendet kéne rakni, hogy világos legyen, a Balaton nem csak nyáron van ott, ráadásul ősszel, télen, tavasszal a szállás, az étkezés is olcsóbb.

Említette, hogy a szolgáltatók szemléletformálása talán még fontosabb.

Igen, mert ma még mindig sokkal több teendő van magukkal a szolgáltatókkal, segíteni kell nekik abban, hogy elhiggyék, hogy a Balaton tud négy évszakos lenni. Mondok egy konkrét példát: a szállodások, étteremüzemeltetők irányából rendre elhangzik az a kifejezés, hogy meg kell nyújtani a szezont. Ez nem állja meg a helyét! A szezont nem lehet megnyújtani, ahhoz a nyarat kellene megnyújtani, ami ugye lehetetlen. Szeptemberben a pedagógusoknak és a diákoknak kezdődik az iskola, a felnőttek visszatérnek a munkahelyeikre, rövidülnek a nappalok, korábban van és rövidebb lesz a naplemente, már nem olyan kellemes a víz hőmérséklete, és a szolgáltatók jelentős része bezár, mert így alakult ki az éves működésük ritmusa.

Tehát aki azt várja az októberi-novemberi Balatontól, amit nyáron nyújt, az csalódni fog. Viszont találhatna helyette valami mást: bort, szőlőt, gasztronómiát, kulturális eseményt, szabadidős porteseményt. Mi azt kommunikáljuk, nincs olyan, hogy szezonhosszabbítás, hanem van egy nyári Balaton, és van egy őszi Balaton, ami teljesen más, mások a szépségei, mások az értékei.

Az őszi-téli tó egy festői díszlet, háttérnek jó, szelfit csinálni, fotózkodni előtte, de ilyenkor nem szabad a Balatonra úgy gondolni, mint egy szuper nyaralóhelyre. Persze érdekes, csak egészen más miatt. Mondjuk szüreti mulatságok, kis léptékű, kulturált aktív- és gasztro fesztiválok, aztán a tél beálltával korcsolyapályák, adventi események miatt. Lehet, hogy nem érdemes a Balatonra jönni télen tíz napra vagy egy hétre, de kettőre, háromra, négyre nagyon is.

Aztán ugye jön a nyár, ami alapvetően a Balatonnak egy elképesztően nagy terhelés. Lakik a térségben 250 ezer ember, akiket július-augusztusban megrohan 1,5-1,6 millió turista, de az infrastruktúra ugyanaz: ugyanazok az épületek, ugyanazok a boltok, ugyanazok a vendéglátóhelyek, amelyek egyébként egész évben 250 ezer embert szolgálnak ki. Ehhez a lakosság érthetően eltérő módon viszonyul, de alapvetően élvezik az előnyeit, a befolyt adóból, turisztikai bevételekből szépülő környezetet, a javuló infrastruktúrát például.

De a hátrányaival is meg kell küzdeniük.

Igen, hiszen vannak hátrányai egyértelműen. Az például egy komoly konfliktusforrás, hogy gyakran a helyiek nem tudják megfizetni azt, amit a vendégek meg tudnak.

Igen, sok turista is úgy érzi, hogy a nyári időszakban már túl drága.

Szegény Balatonnak az egyik legnagyobb tehertétele, hogy a múlt század '50-es, '60-as, '70-es éveiben a szakszervezeti üdültetési rendszer meghatározta az alap hozzáállást, ami még most is él sokak fejében, miszerint „a dolgozó nép fiának járt az olcsó balatoni nyaralás”, az olcsó hekk, az olcsó sör. És ez a nosztalgia elképesztően erősen él tovább, hiszen még rengetegen élnek azok közül, akik a ’70-es, ’80-as években voltak aktívak vagy fiatalok, és elvárják, hogy olyan legyen, mint akkor volt. Ők soha nem fogják tudni értelmezni a 4-5 csillagos helyek árait. Itt kultúrák ütköznek.

Azért talán nem csak a kádárnosztalgiában révedező idősebb generáció háborodik fel a balatoni árakon évről évre, de a bérből és fizetésből élő, most aktív korosztály egy elég jelentős hányadának is értelmezhetetlenek gyakran.

A Balatonnak egy heterogén közönséget kell kiszolgálnia, magyarokat, külföldieket egyaránt, akik különböző igényekkel érkeznek, más-más vastagságú pénztárcával. Jönnek második kerületi kiábrándult festőművészek, tehetős üzletemberek, teljesen átlagos dolgozók, táborhelyet kereső iskolai osztályok – a Balaton,a „magyar tenger”, mindenkié. Szerintünk fontos is, hogy mindenkié legyen.

De érti a felháborodását annak a magyar embernek, aki olvassa a híreket a horrorisztikus balatoni árakról.

Persze, de ez nem Balaton-specifikus dolog, mert annak az embernek ugyanúgy probléma lesz Budapest is, vagy a horvát tengerpart. Valami miatt a balatoni lángos ára egy közhangulat-barométer mutatójaként működik. Nem tudom, azon miért nem háborognak, hogy a Vörösmarty téren 2000 Ft egy szelet Sacher torta.

De akkor azt mondja, hogy ennyi pénzből inkább lemegy Horvátországba.

Lemegy persze, de én azt gondolom alapvetően rosszak ezek az összehasonlítások.

Miért rosszak ezek az összehasonlítások?

Mert ugyanannyi pénzért nem fog olyan színvonalú szolgáltatást kapni, mint Magyarországon. Nagyon sok összehasonlítást vizsgáltunk mi is, a Veszprémi Egyetemnek egyébként van egy erre vonatkozó kutatása, aminek elég nagy visszhangja volt. Ha valaki elmegy Horvátországba egy kempingbe, lakókocsiba aludni, az lehet, hogy olcsóbb lesz, mint a Balatonon a három csillagos szálloda.

Ma már nagyjából ugyanannyiba kerül egy apartmant kibérelni az Adria partján, mint Siófokon – erről gyakran írunk mi is a Pénzcentrum oldalán, rendszeresen foglalkozunk a témával.

Én személyesen nem hasonlítottam össze ugyanazokat a szolgáltatási szinteket szállásban, vendéglátásban, de persze olvastam az elemzéseket. Szerintem az almát a körtével vetik össze, és nem olcsóbb az Adria.

Nem olcsóbb, nálunk sem az jött ki, hanem az, hogy nagyjából ugyanannyiba kerül. És akkor már mégiscsak tengerparton van az ember.

Mégiscsak? Mert a Balaton az csak egy tó?

Azért más az élmény.

Valóban más. Száraz, forró, köves a part, nincs ez szál fű a strandon, nincs egy árnyékot adó fa. Ott, hogyha megsérül a gyerek lába, mert belelép a tengeri sünbe, a szülő nem talál egészségügyi segítséget sehol. A Balatonon minden strandon van elsősegély szolgálat.

De azok fizetősek, Horvátországban a tengerparti strandok ingyenesek

Hatvanöt szabadstrand van a Balaton körül.

Igen, tudom, és legalább ugyanennyi fizetős.

Úgy alakult ki, hogy a déli part jellemzően tele van szabadstranddal, az északin talán csak kettő van, ennek az az oka, hogy olyan közel van a vasút és a főút a parthoz, hogy oda elkerítetlen szabadstrandot nem volt célszerű kialakítani.

Visszakanyarodva az eredeti témához: nagyon egyenlőtlen a Balatonra érkező turizmus olyan szempontból, hogy a part menti 8-10 település fölözi le a turisztikai haszonnak körülbelül az 55%-át. A forgalom további 45%-án kb 30 település osztozik. Tehát vannak olyan települések, amik a Balaton térségében vannak földrajzilag, közigazgatásilag, de valójában semmi hasznuk nincs a turizmusból. Ráadásul a forgalom, azaz a 3 millió vendég és a 9 millió vendégéjszaka, meg a velük járó költés, az az év 2,5 hónapjára koncentrálódik –igazából ez a legnagyobb baja a térségnek.

Hogy lehetne ezen változtatni?

Ismét csak a szemléletformálást tudom említeni: azt kell megértetni a szolgáltatókkal, hogy nem fog jönni szeptemberben, októberben annyi ember, mint nyáron volt. De van egy fontos célcsoport, az aktív turisták, ez egy tudatos, jó vásárlóerejű réteg, viszont ők másfajta emberek, mint akik nyáron jönnek. Aki nyáron jön, az jellemzően összegyűjtötte a pénzét a 10 napos nyaralásra, és nem akar semmit csinálni, csak feküdni a napon és pihenni, elfelejteni az otthoni stresszt. Aki ősszel jön, annak más a motivációja, ő azért jön, hogy csináljon valamit. De neki lehet, hogy mondjuk sáros a cipője meg a biciklije, ezt el kell fogadni, vagy a kerti csap mellé kell tenni egynagynyomású mosót, hogy le tudja mosni a bringáját, vagy meg kell neki engedni, hogy a reggeli után csomagoljon magának egy szendvicset az útra. Tehát egy sor apró, de fontos dologban másképp kell viszonyulni ezekhez a vendégekhez.

Nyitottak a vállalkozók erre az új fajta vendégkörre?

Egyre többen.

És mi a helyzet azokkal a vállalkozókkal, akik jellemzően nem helyiek, lejönnek Győrből Kaposvárról, kinyitják a büféjüket két és fél hónapra, amit megtöltenek túlárazott, olykor rossz minőségű ételekkel, velük lehet kezdeni valamit?

Ez egy szabad ország, ők pedig vállalkozók, úgy árazzák a termékeiket, ahogy azt jónak tartják. Ha elhisszük, hogy a turizmus egy piac, és miért ne hinnénk el, akkor elméletileg bízhatunk benne, hogy szép lassan a „gagyi”, a Balaton márkát romboló silány szolgáltatások kipusztulnak. Rengeteg, az Ön által említett büfé, bódé zárt be az utóbbi években véglegesen, mert tönkrementek. De megint csak azt mondom, hogy mivel a Balatonnak sokféle pénztárcájú embert kell kiszolgálnia, ezek a szolgáltatók is velünk maradnak, amíg van rájuk kereslet. Ugyanakkor nem kell mindenkinek 4 évszakosnak lenni, a már említett okokból, úgysincs akkora kereslet, de van, akinek érdemes nyitva tartania ősszel, vagy érdemes kinyitnia mondjuk decemberre egy karácsonyi vagy egy szilveszteri időszak miatt.

A szolgáltató fejében is kell rendet tenni: a vendég nem azért jön, mert egy adott hotelben akar megszállni. A vendég valahol aludni akar, de elsősorban élményt szeretne. De a szolgáltatók ha nem csinálnak közös csomagajánlatokat, ha nem állnak össze egymással, ha nem szövetkeznek közös programok érdekében, akkor nem lesz vendégük. Az egész működésünknek az a lényege, hogy szerintünk a Balaton sokkal többre alkalmas, mint amire most a magyarok „használják”.

Mivel a Balaton kiemelt üdülőkörzetet számos jogszabály védi, nagyon helyesen, éppen ezért itt soha nem lesz autógyár, akkumulátorgyár, semmilyen komoly környezeti terheléssel járó ipari tevékenység. De akkor mi lesz? Adott itt 250 ezer ember, egy Debrecennyi városnyi népesség, szétszórva egy nagy területen. Egy elöregedő lakosság, gyengülő népességmegtartó erővel, erősen szezonális turizmusgazdasággal. Ez nem egy hosszú távon fenntartható, ütőképes vagy versenyképes térség. A Balaton számára az egyetlen út egy korszerű, modern turisztikai ökoszisztéma, a mostaninál térben és időben kiegyenlített forgalommal. Vagy sikerül ezt megugranunk, vagy 20 év múlva a Balaton régió egy leszakadó vidéki térség lesz, esetleg ugyanez marad. A tehetősebb, módosabb magyarok el fognak menni külföldre, vagy a Balatonnak csak bizonyos pontjain, „a saját buborékjaikban” fognak élni, ami az átlag számára azonban elérhetetlen lesz. Szerintem ez nem jó irány.

Mi azon dolgozunk éjjel-nappal, hogy ez ne így legyen és a Balaton hosszú távon, 20-30 év múlva vonzó, menő, versenyképes legyen, és szerintünk a turizmus ehhez nagyon sokat hozzá tud tenni.

Mert bőven van benne tartalék, és már most bőven van olyan minőségi kínálat is, amivel szerintünk bárki, megszólítható, aki a minőségre igényes, és kevésbé árérzékeny – magyarok és külföldiek egyaránt.

A magyarokra vagy a külföldiekre számítanak inkább?

Is-is! A 2025-ös év egyik nagy kérdése, hogy a belföldi vásárlóerőben van-e tartalék, a makrogazdasági adatok alapján úgy tűnik, van. A másik, hogy sikeresek lesznek-e a külföldi – elsősorban az osztrák, német, cseh, lengyel, szlovák, szlovén – küldőpiacokon kifejtett erőfeszítéseink. Még az egyébként erős nyári időszakban is bőven van szabad szálláshely kapacitás, nem beszélve az őszi, téli, tavaszi hónapokról. 2024 júliusban és augusztusban az összes kiadható balatoni szoba 57%-ában aludt vendég. A legnépszerűbb szálláshelytípusban, a 4 csillagos szállodákban sem haladta meg a szoba kapacitás kihasználtság a 75%-ot, még nyáron sem. Ezzel csal azt akarom mondani, hogy sok hazai és sok külföldi vendég „elférne még” a Balatonon.

A külföldi vendégekről nem szabad lemondanunk. Nemzetgazdasági érdek, hogy a külföldi vendégek az otthon megkeresett, megtakarított euróikat nálunk költsék el. Emellett a külföldi – nem azért, mert külföldi, hanem mert jó vásárlóerejű – vendég a szolgáltatások minőségi javulását kényszeríti ki. Ha a Balaton a külföldieket, és a tehetősebb magyarokat elveszíti, akkor le fog romlani, vissza fog térni a ’80-as évek, a gulyáskommunizmus szintjére.

Van esetleg jól működő külföldi példa, hogy hogy lehet egy ilyen jellegű térséget jól brandingelni?

Ausztriától, Olaszországtól, Szlovéniától lehet tanulni, igaz ott másképp szerveződik a turizmus, de nekünk érdemes figyelnünk, mi történik Karintiában, a Salzburg régióban, a Garda tónál, Toszkánban vagy a Dreilandereck-ben.

Ugyanakkor azt is számításba kell venni, hogy nekik nem azzal az örökséggel kellett megküzdeniük, mint amivel nekünk itt. A Balaton a '80-as években becsapta magát azzal, hogy „jól megy”. Persze, hiszen a kelet- és a nyugat-német családok itt tudtak egymással találkozni, ezen felül az állami üdültetési rendszer ide koncentrálta a forgalmat, és „nem téliesített” szállodákat építettek, hiszen csak nyáron működtek. Ehhez vegyük hozzá a tanácsi, vállalati üdülőket, gyerektáborokat.

Majd jött a rendszerváltozás, szétesett minden, a magyarok számára kinyílt a világ, lehetett már menni Olaszországba, Görögországba, Törökországba, a keresletben volt egy drámai visszaesés: a Balaton sem a belföldiek, sem a külföldiek számára nem volt már érdekes. 1993-ra teljesen visszaesett a forgalom, a tó turizmusának történetében az volt a mélypont. Aztán persze elkezdett a Balaton magához térni, ami egészen a 2008-2009-es gazdasági válságig tartott, ott ismét megrogyott a régió, kb 4-5 évre. 2012-2015 óta vannak ismét egészséges folyamatok. A 2017-18-as nagy állami balatoni fejlesztési programok gyümölcsei pedig most érnek be. A 2020-2021-es Covid válságot már kb 1 év alatt heverte ki a Balaton. A Balaton – miként a magyar turisztikai ágazat – ma sokkal hatékonyabb, reziliensebb, mint 5-10 éve volt.

A térségben zajló fejlesztések iránya sokak számára azt sugallják, hogy a régió egyre inkább a luxusturizmusra összpontosít.  

Kinek mi a luxus. Tíz év alatt közel 600 milliárd forrás találta meg a helyét a Balatonnál.Ebből egy, a BalatonBike365 projekt 1,2 milliárd forintból valósult meg. Szerintem örülnünk kell annak, hogy hazai önrésszel és EU-s támogatással ekkorát tudtunk előre lépni.  Lehet, hogy vannak, akik szerint ezek „luxus beruházások”.

Igen, de ebben az országban élünk.

Igen, itt élünk, de azért egy balatonfüredi 5 csillagos hotel fejlesztést nem kellene luxusberuházásnak nevezni.

A héten jöttek ki a KSH legfrissebb inflációs adatai, nem túl biztatóak, ráadásul az árstopok is itt lógnak a fejünk felett: várható, hogy idén is lesz komolyabb áremelkedés a tóparton?

Nekem az a megfigyelésem, hogy a vállalkozók rettenetesen érzékenyek erre, állandóan figyelik az árakat, és nézik, tudnak-e, vagy mennyit tudnak emelni. Plusz azért amellett se menjünk el, hogy a magyar vállalkozók, amikor költségeket kell megtakarítani, vagy amikor bevétel-kiadást kell optimalizálni, akkor nem szeretik a HR állományt csökkenteni, ahhoz nyúlnak utoljára - ami érthető, hiszen a jó munkaerő a legnagyobb kincs. Ettől függetlenül nem biztos, hogy hatékonyan vannak megszervezve a munkafolyamatok, amiben a digitalizáció viszont sokat tudna segíteni. Úgyhogy szerintem az fog történni, hogy bizony a tulajdonosoknak egyrészt gondolkodniuk kell azon, hogy a profitjukból mennyit áldoznak be, mennyit hajlandóak belőle elengedni, másrészt el kell gondolkodniuk, hogy vajon hatékonyan dolgoznak-e, jól vannak-e a folyamatok kitalálva, jól van-e a munkamegosztás a kollégák között kitalálva, optimális-e a nyitva tartás.

A szektor hozzá vannak szokva a 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő állami támogatásokhoz 20 éve. Na most ennek vége van. Guller Zoltán elnök úr is elmondta, a Nagy Márton miniszter úr is elmondta, hogy a nagy fejlesztések, a nagy beruházások korszaka mostanra lezárult. Az elmúlt 12 évben a magyar turizmus annyi fejlesztési forrást kapott, mint még soha azelőtt, most akkor a megújított infrastruktúrát, a megújított szolgáltatásokat tessék eladni a piacon. Ha most az árversenyben nem tudunk jók lenni, mert nem hatékonyak a munkafolyamatok, akkor el kell gondolkodni, jól csináljuk-e.

Címlapkép: Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány