Az olasz versenyfelügyelet rekordösszegű, 256 millió eurós bírságot szabott ki a Ryanairre.
Kedden este indul Budapestről Splitbe az idei első Adria InterCity. Augusztus második feléig szinte mindegyik Adria InterCitynek magas a kihasználtsága. A fekvőhelyes kocsik 85-90, a hálókocsiknál 70 százalék körüli a jelenlegi foglaltság - jelentette be a MÁV-Start.
Az elővételi jegyértékesítés tavaszi indulása óta 8300 jegyet vásároltak az utasok, ami a tavalyi 14 ezer jegy több mint felét teszi ki. Azoknak, akik a szeptember 30-ig közlekedő járattal jutnának el a horvát tengerpartra, leginkább az augusztus 20. utáni indulási napokat érdemes megcélozniuk - javasolta a vasúttársaság. Emlékeztettek arra, hogy 2022-ben a Lonley Planet Európa 10 legszebb vonatútja közé választott Adria InterCityt.
Az Adria IC a Keleti pályaudvarról 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd a Dinári-hegységben a tengerszint felett 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, és 9:49-kor érkezik Split központjába az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen is fel lehet szállni, illetve hazafelé le lehet szállni.
A vonat visszafelé Splitből 17:54-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. A hálókocsiban utazók többféle reggeli menü közül választhatnak, melyet az étkezőkocsiban is elfogyaszthatnak. A kocsik utaskísérőitől a teljes út során ételek és italok vásárolhatók. Az étkezőkocsiban forinttal, euróval, bankkártyával, valamint Magyarország területén valamennyi SZÉP-kártyával is lehet fizetni. Az Adria InterCity hálókocsijában utazó utasok a Keleti pályaudvaron igénybe vehetik a Prémium várót is, ahol díjmentesen fogyaszthatnak harapnivalókat és szendvicseket, üdítőitalokat, valamint a vonat közlekedési ideje alatt idén is kapható lesz a népszerű Adria-koktél is - hirdette a MÁV-Start.
Odapirít a MÁV
Június 22-től, a főszezontól kezdődően a jelenleginél is több vonatot, IC-kocsit és motorvonatot állítanak forgalomba, ezáltal még több férőhely áll majd az utasok rendelkezésére. A népszerű turisztikai úti célokat sűrűbb közlekedéssel kiszolgáló menetrend szeptember 1-jéig lesz érvényben, azt követően pedig utószezoni menetrenddel nyújtják meg a nyarat az előszezonihoz hasonló kínálattal szeptember 22-ig. A nyári idény alkalmából ráadásul a MÁV-START 2024 nyarán is várja a fiatalok jelentkezését, a Meló-Diák Észak-Dunántúl Iskolaszövetkezettel együttműködve.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








