Andy Burnham brit miniszterelnök jelezte, hogy feloldhatják a labdarúgó-mérkőzések lelátóin érvényes alkoholfogyasztási tilalmat - a törvény 41 éve lépett életbe.
Közel kilenc hónapja, március közepén brutális tömegszerencsétlenség történt az M1-es autópályán. Mint ismert, porátfúvás miatt egy pillanatra olyannyira megromlottak a látási viszonyok az M1-es autópálya Pest vármegyei szakaszán, hogy egymás után futottak egymásba és törtek össze az autók- írja az Index.
Belső vizsgálat indult a pályafenntartónál, a rendőrség pedig közúti baleset okozása miatt indított eljárást, de úgy tűnik, eredmény még nincs.
A nyomozás jelenleg is folyik – egyelőre ismeretlen tettes ellen –, kollégáim továbbra is szakértők bevonásával vizsgálják a körülményeket
– írta a lap megkeresésére illetékes kapitányság szóvivője, Szabóné Berki Bianka.
Az M1-esen történt baleset a magyar biztosítóknak is a legbonyolultabb ügye lehet, a kár több mint 360 millió forintra rúg.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






